A csődeljárás vagy felszámolási eljárás indítására vonatkozó igazgatósági javaslatot a május 26-ra összehívott közgyűlésen vitatják meg. Az igazgatóság a közgyűlésen javaslatot tesz a társaság vagyonának - eszközök, vagyonértékű jogok, márkajog - értékesítésére is.
A Gardénia március elején közölte, hogy veszteség következtében a társaság saját tőkéje a jegyzet tőke kétharmada alá csökkent, ezért a társaság csökkenti a jegyzett tőkéjét. Az április 28-án tartandó éves rendes közgyűlésen a tulajdonosok erről is döntenek, a 2007. évi gazdálkodást lezáró szokásos napirendi pontok mellett. A javaslat szerint a részvények névértéke 100 forintról 10 forintra, a jegyzett tőke 240 millió forintról 24 millió forintra csökken.
A függönyök és dekorációs anyagok gyártásával foglalkozó győri Gardénia a 2007-es évet 163 millió forint konszolidált, adózott veszteséggel zárta, míg 2006-ban 431 millió forint volt a vesztesége.
A cég árbevétele 1,542 milliárd forint volt tavaly, 3,3 százalékkal magasabb a 2006-os 1,493 milliárd forintnál. A tavalyi árbevételből 631 millió forint ingatlanértékesítésből származott, ezt a bevételt figyelmen kívül hagyva a cégcsoport értékesítése 39 százalékkal csökkent.