2p

Amennyiben jövő szeptembertől valamennyi hallgató élni kíván a diákhitel lehetőségével, az 40 milliárd forintba kerülne.

Amennyiben jövő szeptembertől valamennyi hallgató élni kíván a diákhitel lehetőségével, az 40
milliárd forintba kerülne - mondta hétfői budapesti sajtótájékoztatóján az oktatási miniszter. Pokorni
Zoltán hozzátette: a konstrukció kidolgozásakor erre a lehetőségre is felkészültek. A szaktárca
vezetője, kérdésre válaszolva, elképzelhetőnek nevezte, hogy a felvehető hitel összege - a magyar
gazdaság teljesítőképességének függvényében - a Hallgatói Önkormányzatok Országos
Konferenciája javaslatának megfelelően, havi 25 ezer forintra nőjön majd. Ehhez azonban
kormányrendelet szükséges - mondta Pokorni Zoltán, és leszögezte, hogy a hitelkonstrukció nem
jelenti a hallgatói juttatások csökkentését.

A miniszter közlése szerint a hallgatói hitelrendszer működtetését a Diákhitel Központ Rt. biztosítja
majd. Ennek feladata lesz a pénz- és tőkepiaci források bevonása, s azok kihelyezése a diákok
számára. A központ szervezi meg a hitelek folyósítását.A hitelek igénylése és az ezzel kapcsolatos
szerződések kapcsán többféle elképzelés is megfogalmazódott. A diákok vagy a dékáni
hivatalokban, vagy a tanulmányi osztályokon, vagy postákon, esetleg a kereskedelmi bankok
fiókjaiban igényelhetnék a kölcsönt. Döntés még nem született, a pénzintézetekkel folyamatosan
zajlanak erről a tárgyalások. Pokorni Zoltán szólt arról is, hogy az rt. formájában működő Diákhitel
Központ tulajdonosa a magyar állam, tevékenységét pénzügyi szempontból a Magyar Fejlesztési
Bank, szakmai szempontból az oktatási tárca koordinálja majd.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!