2p

Diszkrimináció miatt perelt a muzulmán Dunkin Donuts, amiért a disznóhúsból készült termékek árusításának elutasítása miatt nem újíthatta meg franchise szerződését a céggel. Egy amerikai bíróság - megváltoztatva egy korábbi döntést - most az arab félnek adott igazat.

A mostani döntés megváltoztatta a 2004-es bírósági határozatot, amely elutasította Walid Elkhatib állítását, miszerint a Dunkin Donuts faji diszkriminációt alkalmazott vele szemben, amikor azt követelte tőle, hogy a reggeli szendvicseket szalonnával, sonkával és kolbásszal árusítsa - számol be a Reuters.

A bírósági papírok szerint a palesztin arab Elkhatib egy Dunkin Donuts franchise hálózatot működtet 1979 óta, még mielőtt a cég disznóhús árusításába kezdett.

A reggeli szendvicsek árusítását 1984-ben vezették be, amelyeket Elkhatib Dunkin Donuts üzleteiben szalonna, sonka és kolbász nélkül árusítottak közel húsz évig. A cég ez idő alatt nem emelt kifogást ez ellen. Ugyanakkor 2002-ben nem volt hajlandóak meghosszabbítani a megállapodást arra hivatkozva, hogy nem található meg a franchise hálózatnál a teljes termékpaletta.

Elkhatib egy évvel később pert indított a Dunkin Donuts és a volt anyacége, az Allied Domecq ellen, mert szerinte faji diszkriminációt alkalmazott a cég, amikor megtagadta a szerződés meghosszabbítását.

Az új ítéletet a bíróság egyebek között azzal támasztotta alá, hogy a régióban más franchise cégeknek - akik szintén vallási nézeteikre hivatkoztak - engedélyezték a működést annak ellenére, hogy nem árusítottak reggeli szendvicseket. A Dunkin Donuts lépése ráadásul azért sem érthető, mert a szóban forgó áru nem tartozik a cég legfontosabb termékei közé.

Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!