3p

Ha az osztrák OMV olaj- és gáztársaság felvásárolná a Molt, az komolyan korlátozná a piaci versenyt, és magasabb árakhoz vezetne, állapítja meg az Európai Bizottság egyelőre bizalmas dokumentumában, amelyről a Reuters hírügynökség közölt részleteket.

Az esetleges egyesülés révén az OMV, amelyé a schwechati finomító, megszerezné a Mol százhalombattai finomítóját, illetve a pozsonyi Slovnaft finomítót is. Mivel mindhárom finomító képes kerozinnal ellátni a bécsi repülőteret, egyetlen tulajdonos esetén megszűnne közöttük a verseny, a bizottsági dokumentum szerint. Ez a bírálat fölveti annak lehetőségét, hogy az OMV-nek adott esetben meg kellene válnia az egyik finomítótól, hogy az üzletet Brüsszel jóváhagyja, jegyzi meg a hírügynökség.

Az unió ellenvetésében az egyes termékeket és az egyes országokat érintően részletesen értékeli a helyzetet. Ezek szerint az OMV által javasolt egyesülés következtében Ausztriában, Magyarországon és Szlovákiában korlátozottá válna a verseny a benzin, a dízelolaj, a fűtőolaj és a kerozin piacán. A versennyel kapcsolatban komoly gondok merülnének fel a magyar és a szlovák aszfaltpiacon, és a benzin valamint a dízelolaj magyarországi, szlovákiai és romániai forgalmazásakor, állítja a bizottság. A bizottsági dokumentum csak egy ízben említi a földgázpiacot, állítja a Reuters.

Az OMV arra kérte a bizottságot, hogy a piacot egészében tekintse át, a német-dán határtól és a Benelux-térségtől a Fekete-tengerig terjedően, az OMV szerint ugyanis az egész Európára kiterjedő termelés korlátot szab az OMV és a Mol áremelésének. A bizottság elvetette ezt az érvet, mondván, hogy Európában 10 százalékos árkülönbségek vannak.

Ezért a bizottság nemzeti piacokra bontva végezte el vizsgálatát. A bizottság szerint "ez az árkülönbség nemcsak az európai méretű piac hiányát bizonyítja", szemben az OMV állításával, hanem a nyugat-európai termelők közép-európai piacok iránti érdeklődésnek hiányát is. A bizottság elemezve a két cég versenyhelyzetét, a Mol érvelését fogadja el, amely szerint a két társaság csaknem egymás tükörképe.

A két olajtársaság tavaly óta, azóta vitázik egymással, hogy az OMV nyilvánosságra hozta vételi szándékát. Az OMV - mint a Reuters írja - azért szeretné egyesíteni erejét a Mol-lal, hogy ellenálljon az orosz és a nyugat-európai olajmultik nyomásának. A Mol szerint viszont az üzlet rontaná a részvényesek tulajdonának értékét.

MTI/Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!