Lapunk Minőségi Újságírás díjat kapott 2020. júliusában


		
	

Az RTL Magyarország nyilvánosságra hozta, hogy 2007-óta a teljes televíziós állami reklámköltés hány százaléka landolt a csoportnál.

Az RTL-hez kerülő állami hirdetések aránya

Évenkénti bontás az állami költés százalékában mért aránya szerint (az éves költések összesítve tartalmazzák a kormányzati és EU-s kampányok összegeit, illetve az állami cégek, mint például a Szerencsejáték Zrt., a Budapest Bank, MKB Bank stb. költéseit is az adott évre vonatkozóan)

2007: 40,4%
2008: 40,3%
2009: 43,5%
2010: 41,1%
2011: 55,2%
2012: 58,7%
2013: 32,2%
2014: 8,6%
2015: 9,4%
2016: 4%

Jól látható, hogy 2012-ig jól ment a szekér, aztán utána hirtelen és látványosan bezuhantak az állami költések. A számokkal összefüggésben a Kreatív cikkében felidézi a listaáras reklámköltést mérő Kantar Media adatait, mely szerint az RTL az elmúl években alig, míg a TV2 egyre több állami hirdetést kapott.

Kedden a Media Hungaryn bemutatott tévés reklámtorta szerint az állami hirdetések a tévében 2015-höz képest 2,5-szeresére nőttek tavaly, vagyis ennek fényében egyre nagyobb a valószínűsége, hogy ezek a pénzek főként a TV2 Csoportnál és az MTVA csatornáinál landoltak.

mfor.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára. Sok éves tapasztalattal a hátunk mögött elérkezettnek láttuk az időt arra, hogy szintet lépjünk és egy olyan lehetőséget kínáljunk Önöknek, amelynek segítségével egyes témakörök elismert szakértőinek - így többek között Bod Péter Ákos, Pogátsa Zoltán, Darvas Zsolt, László Csaba, Prinz Dániel vagy Szakonyi Péter - véleményeihez, mélyelemzéseihez, neves újságírók által készített egyedi tartalmakhoz jutnak hozzá. Ennek formája egy ELŐFIZETÉS, mely egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között klubtagságot, webinárumokon való részvételt, a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.

Előfizetőink naponta 4-6 unikális, máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá, cikkenként nagyjából 10 forintért, havonta és laponként 745 forintért.

Cikkeink túlnyomó többsége azonban továbbra is szabadon olvasható marad.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Jól jönne 1,5 millió forint?

A Bank360.hu és az Mfor kalkulátora alapján az alábbi induló törlesztőkre számíthatsz a THM-plafon végéig, ha 1,5 millió forintra van szükséged 60 hónapra: az Erste Bank személyi kölcsöne 32 418 forintos törlesztőrészlettel lehet a tiéd. A Cetelemnél 32 738 forint, a K&H-nál pedig 33 912 forint a törlesztőrészlet. Más kölcsönt keresel? Ezzel a kalkulátorral összehasonlíthatod a bankok ajánlatait.