2p

Leégett, majd elsüllyedt a Dunaföldvár nevű, magyar zászló alatt közlekedő folyami hajó a romániai Duna-Fekete-tenger Csatornán szombaton, a fedélzetén lévő öt magyar és két román tengerész nem sérült meg - közölte az Agerpres hírügynökség.

A Konstancából (Constanta) Ausztriába tartó motorhajó, amely hat vasérccel megrakott uszályt tolt maga előtt, a 29-es kilométernél Poarta Alba település közelében szombatra virradó éjszaka - feltehetően egy rövidzárlat miatt - kigyulladt. A hajót azonnal a part mellé irányították, és négy tűzoltó kocsi, illetve egy tűzoltó hajó érkezett a helyszínre.

A tűzoltók 12 órán keresztül küzdöttek, míg sikerült megfékezniük a lángokat, de később az erős szél miatt a hajó ismét lángra kapott. Az oltás során a hajóra annyi víz került, hogy elsüllyedt. A Dunaföldvárból már csak a felépítménye és az antennája látszik ki a vízből.

A román folyami hatóságok közölték: a galaci kikötőből több uszályt irányítanak a baleset helyszínére, hogy kiemeljék az elsüllyedt hajót a vízből: a művelet vélhetően egy hétig is elhúzódhat.

A hajón 90 tonnányi üzemanyag volt, de sikerült megakadályozni, hogy a lángok elérjék a tartályokat, és a vízbe sem ömlött ki az üzemanyag. A hatóságok minden esetre az olajszennyezésre is felkészültek és elkerítették a vízfelszínt a hajó körül.

A térségben korlátozták a forgalmat: irányonként váltakozva haladnak a hajóvonták az elsüllyedt magyar tolóhajó mellett.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!