2016. november 28. 19:32

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) kiemelt jelentőséget tulajdonít a kartellekkel szembeni küzdelemnek, hiszen a kartellek rendkívül káros hatást gyakorolnak az egész gazdaság fejlődésére, súlyos és közvetlen fogyasztói hátrányt, valamint általános hatékonyságcsökkenést okozva.

A kartellek feltárásánál a sikeres fellépés kulcsa gyakran a „hallgatás megtörése”, és így a döntő bizonyítékok feltárása és megszerzése. Információhoz a versenyhatóságok leghatékonyabban maguktól az érintettektől juthatnak – ennek egyik eszköze az engedékenységi politika.
Egy, a GVH megrendelésére készített kutatásból kiderül, hogy a vállalkozások – különösen a kkv-k – nincsenek tisztában sem a kartellezés fogalmával és annak következményeivel, sem azzal, hogy lehetőségük van abból kilépni a következmények jelentős mérséklése mellett.

Ezért is döntött úgy a GVH 2015 decemberében, hogy egy újabb együttműködési eszközzel, a Kartell Chat-tel, valamint a kartellekkel és az engedékenységi politikával kapcsolatos alapvető ismereteket bemutató kartell.gvh.hu honlappal is támogatja a vállalkozások ismereteinek bővítését és segíti a versenyjognak megfelelő üzleti magatartásuk kialakítását.

A Kartell Chat egy újszerű, anonim kapcsolat-felvételi rendszer a kartellekkel kapcsolatos kérdések megválaszolása céljából. A Kartell Chat zárt, védett rendszere egy egyszerű, anonim regisztrációval biztosítja a titkos megállapodásokról információval rendelkezőknek, hogy
•    speciális tudásukat anonimitásuk megőrzése mellett – negatív következményektől vagy megtorlástól való aggodalmaik eloszlatásával – oszthassák meg a GVH Felderítő Irodájának munkatársaival;
•    ha a vállalkozásuknál nincs vagy nem kielégítően működik az ún. megfelelőségi program, megoszthassanak észlelt információt a GVH-val;
•    feltehessenek a kartellekkel, az engedékenységi politikával és eljárással, valamint az informátori díjjal kapcsolatos bármilyen kérdést;
•    minden esetben a GVH ugyanazon kollégájához kerüljenek, ha további kérdéseik vetődnek fel.
A GVH a Kartell Chat-ért ún. Honorable Mention díjat kapott a Nemzetközi Versenyhálózat (International Competition Network, ICN) és a Világbank Csoport (World Bank Group, Világbank) által meghirdetett, a versenykultúra-fejlesztési eszközöket felvonultató versenyen.

(X)

3 millió forintból mindent elérhetsz

A céljaidhoz elég lenne 3 millió forint? A legjobb személyi kölcsönökkel felújíthatod a lakásod, lecserélheted az autód, de saját vállalkozásodat is beindíthatod. Használd személyi kölcsön kalkulátorunkat és legyen tiéd a legkedvezőbb hitel a törlesztőrészlet nagysága alapján: a CIB Bank Előrelépő személyi kölcsönének 60 654 forint a havi törlesztőrészlete, a THM pedig 8,17 százalék, de szintén kedvező a Raiffeisen Bank ajánlata: a törlesztőrészlet 60 757 forint, a THM pedig 8,92 százalék. A Cetelem Saját Ritmus kölcsönt 61 767 forintos törlesztőrészlettel és 9,47 százalékos THM-mel érhetjük el. A Budapest Bank Prémium kölcsöne havi 64 152 forintos törlesztőrészlettel és 10,50 százalékos THM-mel lehet a miénk. További ajánlatok, esetleg nagyobb hitelösszeg érdekel? Használd ezt a hitelkalkulátort!