3p

„E” mint energia konferencia - fókuszban a megújulóenergia-politika érvényesülése, az energia tárolási lehetőségei, a gáz- és árampiac helyzete, a zöld átmenet finanszírozása, az elektromobilitás jövőképe.

Bankvezérek, neves energiapiaci szakértők, egyetemi tanárok és kutatók a jelen kihívásairól: hallgassa meg Ön is élőben!

2024. május 16. Budapest

Részletek és jelentkezés

A Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter által múlt pénteken benyújtott munkaügyi salátatörvény-tervezet egyes részleteit már az elmúlt hetekben megismerhette a közvélemény. Egyes elemek azonban még a fejleményeket folyamatosan követők számára is újdonságként hatottak. A javaslatban szereplő új elemeket foglalja össze a BDO Magyarország alábbi áttekintése.

Amit már eddig is tudni lehetett

"A tervezettel kapcsolatban a leggyakrabban talán a próbaidő maximális tartamának hat hónapra történő bővítésére hivatkoznak, ez azonban már a korábbi hetekben is eldöntött iránynak tűnt" - mutatott rá Máriás Attila, a BDO Magyarország munkaügyi szaktanácsadója. – "A munkaerőpiac rugalmasságának további javítását szolgálhatta volna, ha mindezt nem kötik kollektív szerződéshez, illetve a KKV-kra is kiterjesztik, ez azonban úgy tűnik, ebben a szakaszban nem valósul meg.”

Szintén nem okozott már meglepetést az a módosítási javaslat, amely alapján a jövőben a rendkívüli munkavégzés egyes fajtái esetében a munkáltató egyoldalúan dönthet úgy, hogy pótlék helyett szabadidő-kompenzációt biztosít.

Fellélegezhetnek az iskolaszövetkezetek

Újdonság viszont, hogy egyértelműen rendeződni látszik az iskolaszövetkezetek helyzete. Ez már nagyon időszerű volt, mivel hogy több tízezer diák vállal munkát ilyen szervezeteken keresztül. A törvény végre egyértelművé tenné, hogy az iskolaszövetkezeti tag munkaviszonya nem színlelt szerződéssel történő munkaerő kölcsönzés, hanem egy olyan speciális jogviszony, melynek sajátos velejárója, hogy szolgáltatásnyújtás keretében munkavégzésre átadják a tagot egy másik gazdálkodónak.

A bejelentés – egyszerűsített foglalkoztatáshoz hasonló módon történő – megtétele, határozott idejű munkaszerződés megkötése  kötelezővé válik. A munkaügyi felügyelők pedig többek között ellenőrizhetik a munkáltató iskolaszövetkezet valós hátterét, a tanulói/hallgatói jogviszony fennállását is, sőt, a bejelentések meglétét is.

Szigorodnak vagy enyhülnek a munkaügyi ellenőrzések?

Ha pedig a munkaügyi ellenőrzéseknél tartunk, az egyik legmeglepőbb változás ezen a területen, hogy öt év után az úgynevezett belépési tájékoztató hiánya miatt ismét munkaügyi bírság szabható ki.

Némi lazítás is várható azért a munkaügyi ellenőrzések kapcsán, így például az első alkalommal hibázó KKV munkáltató nem kap munkaügyi bírságot, csak figyelmeztetést, vagy valamilyen kötelező határozatot. "Összességében nem arról van szó, hogy kevesebb lesz a munkaügyi ellenőrzés, vagy enyhébb lenne az egyes szabálytalanságok megítélése, várhatóan az ellenőrzések fő csapásiránya a KKV-król eltolódik a nagyobb foglalkoztatók irányába” – értékeli a kilátásokat a BDO szakértője, Máriás Attila.

Egyszerűsítés után ésszerűsítés

"Menetrendszerűen, ismét változik az egyszerűsített foglalkoztatásról szóló törvény is, ahol kifejezetten KKV-barát változások várhatók. A tervezet ugyanis kimondja, hogy egyszerűsített foglalkoztatásra irányul írásos munkaszerződés esetén nem kell írásos munkaidő-nyilvántartást vezetni, és a munkabérről sem kell írásos elszámolást adni. Mint az köztudott, egyszerűsített foglalkoztatás esetén nem kötelező írásos szerződést kötni, ám a fenti engedmények bizonyára mégis sok munkáltatót ösztönöznek majd erre "– mutatott rá a BDO Magyarország munkaügyi szaktanácsadója.

mfor.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!