A fejlesztés eredményeként a cég a 2008-ra tervezett 205 millió euróról mintegy 300 millió euróra növeli éves árbevételét 2010-re. Egyidejűleg a jelenlegi 900-ról közel 1000-re emelkedik a cég által foglalkoztatottak létszáma - tette hozzá az elnök-igazgató.
Elmondta: a fejlesztések keretében a jelenlegi négyezerről 5500 négyzetméterre növelik a szerelőcsarnok, illetve ötezerről 15 ezer négyzetméterre a gyártócsarnok területét.
Ugyanakkor egy új 7500 négyzetméteres, 46 ezer tálcát mozgató logisztikai központot hoznak létre, és bevezetik a számítógépek által folyamatosan kontrollált úgynevezett "poka-joki" elemzéses gyártási rendszert.
Ennek a lényege, hogy a technológia azonnal leállítja a gyártást, amennyiben hibát észlel valamelyik munkafázisában. Erre azért van szükség, mert a célkitűzések szerint egymillió legyártott sebességváltó közül csak 50 bizonyulhat hibásnak - hangsúlyozta az elnök-igazgató.
Urlich Diler felhívta a figyelmet arra, hogy az egri bázis nem pusztán a konszern egyik leányvállalata, hanem világközpontja is. Ugyanis Egerből kínai, brazíliai, indiai és oroszországi telephelyeket is irányítanak. Ezek az üzemek a Magyarországon kidolgozott gyártási koncepció szerint működnek.