2p

Felhatalmazta a Fővárosi Közgyűlés városképvédelmi bizottsága keddi rendkívüli ülésén a testület elnökét arra: közvetlenül a hirdetőkhöz fordulva levélben jelezze számukra azt, ha nincs önkormányzati engedély arra az építési hálóra, amelyen hirdetésük szerepel.

Ughy Attila (Fidesz) elnök az MTI-nek elmondta, hogy azért van szükség erre a lépésre, hogy időben, már az építési reklámhálók kihelyezésekor jelezni tudják a hirdetőknek: jogsértő az eljárásuk.

Az elnök tájékoztatása szerint a legutóbb határozatképtelenné vált ülésük folytatásaként ezúttal számos építési reklámháló kérelemmel, az ezzel összefüggő problémával foglalkoztak. Ennek során egyértelművé vált, hogy a Deák tér-Sütő utca sarkán lévő épületre ismét önkormányzati hozzájárulás nélkül helyeztek el egy reklámhálót. Emiatt az elnök levélben fordul az érintett céghez, s jelzi számukra a jogsértést.

Ughy Attila úgy véli, hogy ez az eljárás hatékonyabb lesz az engedély nélküli reklámozás ellen, mint az adott társasházzal való levelezgetés. Emlékeztetett arra, hogy nemrég ugyanezen épület esetében a bizottság már az érvényes közterület-használati díj tízszeresét szabta ki büntetésként, mivel nem volt engedélyük a reklámhálóra. Egy városházi illetékes közbenjárására, akit az elnök nem kívánt megnevezni, a bizottság a büntetés mértékét később háromszorosára csökkentette.

MTI/Menedzsment Fórum 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!