2p

Bezárja három magyarországi téglagyárát, másik háromban pedig leállítja a termelést a Wienerberger AG, a cég a mintegy 230 fős létszámleépítéssel járó kapacitáscsökkentést azzal indokolja, hogy zuhant a belföldi kereslet és az export is.

A társaság az MTI-hez pénteken eljuttatott közleményében kifejti: a magyar lakásépítési piac 2009-ben drasztikusan csökkent az általános gazdasági és pénzügyi válság, valamint a konjunktúra élénkítését célzó intézkedések elmaradása miatt. A magyar téglagyárak termelői kapacitásainak kihasználtsága egyre kisebb, mert a belföldi kereslet becslések szerint 40 százalékkal visszaesett, és csökkent az exportpiacokra - Romániába és Ukrajnába - irányuló szállítmányok mennyisége is.

A Wienerberger AG magyarországi leányvállalata, a 12 téglagyárral rendelkező, piacvezető Wienerberger Téglaipari Zrt. úgy döntött, hogy az időleges termelési leállások időszaka után gyártási kapacitásait hozzá kell igazítania a megváltozott piaci körülményekhez, ezzel a szükséges mértékben csökkentve költségeit.

A Sopronban, Bátaszéken és a Békéscsabán lévő üzemekben leáll a téglagyártás. Ezekben a gyárakban folyamatos lesz a műszaki állagmegóvás azért, hogy a piaci környezet javulása esetén bármikor újra üzembe lehessen helyezni őket. A piac zökkenőmentes ellátása érdekében a gyárakban továbbra is folyik majd terméktárolás és végeznek értékesítési tevékenységet is. Az Abonyban, Kisbéren és Mezőtúron lévő téglagyárakat bezárja a cég.

A strukturális változtatások miatt a társaság dolgozóinak létszáma előreláthatólag mintegy 230 fővel csökken, így mintegy 330 munkatársa lesz a jövőben a Wienerberger Téglaipari Zrt.-nek.

A Solymáron, Őrbottyánban, Tiszavasváriban, Balatonszentgyörgyön valamint Kőszegen (téglagyár + gerendagyár) lévő üzemekben gyártják majd a jövőben az innovatív Profi téglarendszert is magában foglaló komplett Porotherm téglaszortimentet - közölte a cég.

MTI/Menedzsment Fórum 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!