1p

Országszerte 102 T-Mobile-üzletben debütál pénteken a 3G-s iPhone: az Apple internetezésre, zenehallgatásra egyaránt alkalmas, beépített GPS-vevővel felszerelt érintőképernyős okos telefonja – egy meglehetősen borsos árú csomagban – akár már ezer forintért elvihető, írja a Világgazdaság.

Az iPhone 3G 8, illetve 16 GB-os változatban kerül az üzletekbe. A mobilcég a bevezetés napjától két új, kifejezetten az iPhone 3G-hez kialakított díjcsomagot kínál a vásárlóknak.

A kínált csomagok meglehetősen drágák, és nem is lesznek sokan, akik maradéktalanul ki tudják használni azokat, a magyar piacon azonban az a meghatározó, hogy mekkora összeget kell az üzletben hagyni a készülékért – közölte Khell Bogdán, a Mobilaréna főszerkesztője. A szakember ennek megfelelően arra számít, hogy a 3G-s iPhone iránt Magyarországon is meglehetősen nagy lesz az érdeklődés.

Az Apple július 11-én kezdte a világ 22 országában forgalmazni az új modelleket, de már akkor jelezte, hogy néhány héten belül újabb 20 országban kezdődhet meg az új termék értékesítése. A vállalat az előző modellből összesen hatmilliót adott el, számol be a Világgazdaság.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!