A hétközbeni forgalmat bővítené a vidéki szálláshelyeken a Magyar Turizmus Zrt., amely szeretné, hogy télen is megteljenek a szállodák. Ennek érdekében az Itthon otthon van szlogent erősítve a hetekben elindították a Télen itthon kampányt, amely a nemzeti turisztikai szervezet szerint sikerrel kecsegtet, hiszen nagyon sok szálloda jelentkezett partnernek.
A 2008. évi marketingterv alapján a célkitűzések között újdonság még a Légi Marketing Alap létrehozása, amellyel új légi járatok indítását kívánják segíteni - például Olaszországból, Németország déli részéről - a magyarországi repülőterekre, Budapestre, Balatonra és Debrecen térségébe. Annak érdekében, hogy a beutazásban 2006-ban kezdődött negatív folyamatot megfordítsák, az MT Zrt. tavaly külpiaci stratégiát dolgozott ki, amelynek egyik eleme volt az együttműködés a légitársaságokkal, illetve nagy nemzetközi kampányokba kezdtek, amelyet az idén is folytatnak.
Több mint tízmillió külföldit várnak
A szervezet legfőbb célja az elmúlt évekhez hasonlóan továbbra is a vendégszám, a vendégéjszaka-szám és a turizmusból származó bevételek növelése. Jövőre azt szeretnék elérni, hogy a külföldi vendégek legalább 10,2 millió éjszakát töltsenek a hazai kereskedelmi szálláshelyeken, míg a belföldiek 10 milliót.
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai szerint az idén az első kilenc hónapban 2,7 millió külföldi vendég 8,1 millió vendégéjszakát töltött el a magyarországi kereskedelmi szálláshelyeken. Január-szeptemberben 3,1 millió belföldi 8 millió vendégéjszakát töltött el. Tavaly a külföldi vendégéjszakák száma 9,8 millió volt, a belföldieké pedig elérte a 9,2 milliót.
4,4 milliárd marketingre
Az MT Zrt. jövőre a 2007. évi költségvetésénél nagyobb, várhatóan ötmilliárdot meghaladó összegből gazdálkodhat, amelyből a marketing tevékenység mellett a működésüket is finanszírozzák. A vállalat marketingtervének megvalósítására a tervek szerint 3,4 milliárd forint állami támogatás és előreláthatólag ötszázmillió forint céltámogatás áll majd rendelkezésre. Ezen kívül ötszázmillió forint saját bevételt tervez a társaság - feltéve, ha sikerül az idei kitűzött célt teljesíteni -, amelyet szintén marketingtevékenységre kíván fordítani. Így összesen 4,4 milliárd forint használható fel marketing célokra.
A társaság idei költségvetése a működési költségekkel együtt volt 4,65 milliárd forint. Az idén ősszel azonban döntöttek arról, hogy további ötszázmillió forint költségvetési támogatást kap a szervezet. A cél az volt, hogy az idén november és 2008 márciusa között a kereskedelmi szálláshelyek forgalmát élénkítsék, legalább háromszázezer regisztrált vendégéjszakával többre számítanak. Ha ezeket a célokat sikerül teljesíteni, akkor juthat hozzá ismét az MT Zrt. jövőre az ötszázmillió forint többletforráshoz.
A vizeket népszerűsítik
Míg a tavalyi a Zöldturizmus éve volt, és a természetjárásra, a nemzeti parkokra, a kerékpáros és a lovas turizmusra épült, idén a belföldi marketingkommunikáció központi témája a "Vizek éve" lesz, amelynek keretén belül tavasszal és ősszel hazánk egészségturisztikai kínálatát népszerűsítik, nyáron pedig a magyarországi élővizekre helyezik a hangsúlyt. 2009 várhatóan a kulturális turizmus éve lesz.
Külföldön az idei évhez hasonlóan jövőre is kiemelt turisztikai termékek körébe tartozik Budapest és környéke - ahol a külföldi vendégéjszakák fele realizálódik -, a Balaton, az egészség- és a hivatásturizmus. Ez kiegészül Pécs 2010, Európa Kulturális Fővárosával, amelyet elsősorban a környező országokban és Németországban népszerűsítenek.
Folytatják az akciókat
Folytatódik és 2008. március 31-ig tart a második Budapest Téli Invázió kampány, amelynek célja, hogy növeljék Budapest beutazó forgalmát a téli-tavaszi időszakban. Az akció lényege, hogy a vendégek három éjszaka áráért négy éjszakát tölthetnek a résztvevő budapesti szállodákban. Az idén márciusban véget ért akció plusz 5500 vendéget és 25 500 vendégéjszakát hozott. Akkor ötven szálloda csatlakozott a kezdeményezéshez, míg a második hullámban már meghaladja a hetvenet a partnerek száma.
Belföldön nagy szerepet kap az eseményturizmus, továbbra is az olyan népszerű akciókra fókuszálnak, mint a Nyitott Pincék Napjai, a Torkos Csütörtök, a Reneszánsz Év vagy a Nemzeti Parkok Hete. Az idén már három napon át nyakalhatták a bort az érdeklődök a Nyitott Pincék Napokon. A kezdeményezéshez csatlakozó több mint százhúsz pince körülbelül 15 ezer vendéget fogadott. Népszerű volt a Torkos Csütörtök is, a februárban megtartott esemény keretében 293 étteremben országszerte összesen 54 120 főt láttak vendégül.
Az MT Zrt. már tavaly nagy figyelmet szentelt az egyik legnépszerűbb marketingkommunikációs eszköznek, az e-marketingnek. Jövőre megújul a központi portál, különböző mikrosite-okon promotálják a kiemelt termékeket, és egységesítik a meglévő honlapokat. Célul tűzték ki a látogatottság növelését is.
Kovács Zita