1p

„E” mint energia konferencia - fókuszban a megújulóenergia-politika érvényesülése, az energia tárolási lehetőségei, a gáz- és árampiac helyzete, a zöld átmenet finanszírozása, az elektromobilitás jövőképe.

Bankvezérek, neves energiapiaci szakértők, egyetemi tanárok és kutatók a jelen kihívásairól: hallgassa meg Ön is élőben!

2024. május 16. Budapest

Részletek és jelentkezés

Szerdán ünnepélyesen megkezdték a Hongkongot Makaóval és a kínai Gyöngy-folyó partján fekvő Csuhajjal összekötő Y alakú híd építését: a közel 50 kilométer hosszú pályából mintegy 35 kilométer a víz felett fut majd, ezzel ez lesz a világ legnagyobb tengeri hídja.

A hatsávos autópályán az eddigi három helyett fél óra alatt lehet majd eljutni Hongkongból Csuhajba 2015-2016-ban, amikorra az építkezés befejezését tervezik. A hídóriást több lehajtó köti majd össze a városokkal, repülőtereikkel és úthálózataikkal, illetve két mesterséges szigettel, a pálya 6 kilométeres szakasza pedig egy tenger alatti alagútban fut majd. Kína arra számít, hogy a hídnak köszönhetően erősödni fognak a kantoni tartomány, Hongkong és Makaó kapcsolatai, amitől azt remélik, hogy a turisták a jövőben ki fogják egészíteni a hagyományos Hongkong-Makaó programot a Gyöngy- folyó deltájában tett látogatással is. (Napi Gazdaság)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!