A legkedveltebb célpont India, ahol az EU-s bérekhez képest alacsonyan fizetett, és jól képzett szakemberekkel tudják a vállalatok feltölteni a szoftverfejlesztő központokat és call centereket. Ezzel a megoldással akár 40 százalékkal is lefaraghatnak kiadásaikból az európai munkáltatók.
A folyamat, amely először Nagy-Britanniában váltott ki tiltakozást a szakszervezetkből, és az érdekvédelmi szervezetekből, már több ezer európai munkahely megszűnését eredményezi.
Az EP szocialista tagjai most beadványban kérik az Európai Bizottságot, hogy vizsgálja meg a forráskihelyezés munkaügyi hatásait. A képviselők nem az outsourcing adminisztratív tiltását, hanem új stratégia kidolgozását szorgalmazzák, s arra figyelmeztetik az EU-t, hogy regionális szinten kell többet tenni a veszélyes folyamat megállításáért, írja az euro.hu.
Indiába tartanak az európai munkahelyek
Az Európai Parlament szocialista képviselői kampányt indítottak annak tudatosítására, hogy forráskihelyezés címén tömegesen helyez ki munkahelyeket az alacsony bérköltségű országokba az IT szektor.