2p

„E” mint energia konferencia - fókuszban a megújulóenergia-politika érvényesülése, az energia tárolási lehetőségei, a gáz- és árampiac helyzete, a zöld átmenet finanszírozása, az elektromobilitás jövőképe.

Bankvezérek, neves energiapiaci szakértők, egyetemi tanárok és kutatók a jelen kihívásairól: hallgassa meg Ön is élőben!

2024. május 16. Budapest

Részletek és jelentkezés

Munkajogászok szerint nem esélytelenek a kirúgott közszolgák a bíróság előtt - írta pénteki számában a Népszabadság.

A napilap ismertetése szerint a köztisztviselők jogállásáról szóló törvény január 1-jétől hatályos módosítása kimondja, hogy a közszolgálati jogviszony indokolás nélkül megszüntethető, ugyanakkor a munka törvénykönyvének egy olyan rendelkezésére is utal, amely szerint "a munkáltató írásbeli intézkedését köteles megindokolni, ha az ellen a munkavállaló jogorvoslatot kezdeményezhet". Mint írták, a felmondás pedig tipikusan ilyen, hiszen írásban kell közölni, s még pert is lehet indítani ellene.

A Népszabadság szerint a kormánytisztviselők jogállását szabályozó, tavaly nyáron elfogadott törvény – amely a minisztériumoknál és az országos hatáskörű szerveknél dolgozó mintegy hatvanezer köztisztviselőt minősítette át kormánytisztviselővé – esetében hasonló a helyzet.

Az indokolás nélküli elbocsátás miatt eddig csaknem harminc egykori kormánytisztviselő fordult már a Fővárosi Bírósághoz – nyilatkozta a lapnak Fehér József, a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezetének főtitkára.

A lap beszámol arról is, hogy eddig jóval kevesebb embert rúgtak ki, mint amennyire a korábbi fideszes nyilatkozatok alapján számítani lehetett: a nyolcezer fős minisztériumi garnitúra legalább negyedének menesztését helyezték kilátásba, de a szakszervezet adatai szerint ténylegesen csak mintegy nyolcszáz főnek mondtak fel.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!