2p

Négy nagy értékű, ám a termeléshez már nem kapcsolódó vagyonelemet hirdetett meg a Pannon Baromfi-feldolgozó és Értékesítő Kft. felszámolója, írja a Napi Gazdaság.

Az átfogó reorganizációs program részeként a termeléshez már nem kapcsolódó, négy nagy értékű vagyonelemet hirdetett meg a győri székhelyű Pannon Baromfi-feldolgozó és Értékesítő Kft. felszámolója - közölte Varjú Attila, a Carc-Org Felszámoló és Csődmenedzselő Zrt. munkatársa.

Nettó 400 millió forintos irányáron kínálják a hecsepusztai üzemet, valamint nyolc, Győr belterületén lévő, különböző helyrajzi számon nyilvántartott beépítetlen telket. A csaknem hatezer négyzetméteres, a Csipkegyári utcában lévő élelmiszerüzem irányára nettó 90 millió forint, a beépített technológiáért, illetve gépekért 30 millió forintot kérnek. Értékesítik a cég bábolnai üzemében lévő - ugyancsak beépített - berendezéseket is, ezek irányára nettó 30 millió forint. Pályázni december 7-éig lehet.

A felszámolóbiztos szerint csak olyan vagyonelemektől válnak meg, amelyekre a reorganizáció során már nincs szüksége a társaságnak. Reményeik szerint már az első pályázati forduló részben vagy egészben sikeres lesz. A felszámolónak változatlanul az a célja, hogy a mintegy 1, 7 milliárd forintos eszközértékkel rendelkező céget jövőre egyben és működőképes állapotban értékesítse, írja a Napi Gazdaság. 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!