1p

A hő árának támogatása jó megoldás lenne még akkor is, ha azt az áramfogyasztók fizetik meg a végfelhasználói árban, mert ezzel a jelenlegi közel 100 milliárd forintos úgynevezett kát támogatás már az idei évben 30 százalékkal mérséklődhet, később pedig akár felére csökkenhet - fejtette ki Fürjes Balázs, az Ipenerg Ipari Energiafogyasztók Érdekképviselet egyesülés igazgatója szerdán a Budapesten tartott sajtóbeszélgetésen.

A hővel kapcsoltan termelt áramot jelenleg a kötelező átvételi (kát) rendszerben a piaci árnál magasabb áron veszik át, amit a végfelhasználó fizet meg. A kát rendszerrel az a baj - magyarázta Fürjes Balázs -, hogy a támogatás miatt túlzott kapacitások épültek ki.

Zarándy Tamás, az Ipenerg energetikai szakértője ehhez hozzáfűzte: vannak olyan városok, ahol a hőigény jóval kisebb a kiépített kapacitásnál, így akkor is termelnek az áram árának támogatása miatt, amikor nincs szükség a hőre.

Az Ipenerg a februárban kidolgozott javaslatát eljuttatta  a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumhoz és úgy tűnik, hogy a kormányzati álláspontban ez "visszaköszön".

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!