2p

„E” mint energia konferencia - fókuszban a megújulóenergia-politika érvényesülése, az energia tárolási lehetőségei, a gáz- és árampiac helyzete, a zöld átmenet finanszírozása, az elektromobilitás jövőképe.

Bankvezérek, neves energiapiaci szakértők, egyetemi tanárok és kutatók a jelen kihívásairól: hallgassa meg Ön is élőben!

2024. május 16. Budapest

Részletek és jelentkezés

Januártól elektronikusan intézhetők az építési engedélyek - közölte a Belügyminisztérium területrendezési és építésügyi helyettes államtitkára egy csütörtöki budapesti tanácskozáson.

Szaló Péter elmondta: az építési engedélyezési eljárást a hatóságok már az építésügyi hatósági engedélyezési eljárást támogató elektronikus dokumentációs rendszer (ÉTDR) segítségével végzik, ezt megelőzően azonban szeptember végéig módosul az építési törvény.

A június közepe óta a parlament előtt lévő építési törvény módosításhoz kapcsolódó végrehajtási rendeletek július közepén jelennek meg a tárca honlapján, és akkortól véleményezhetők - tette hozzá a helyettes államtitkár.

Az ÉTDR közel 90 százalékos uniós támogatású, összesen 1,1 milliárd forintos fejlesztés eredményeként, az e-közigazgatás részeként valósul meg.

A még fejlesztés alatt lévő rendszert Varga Illés Levente, a tárcánál alakult munkacsoport képviseletében mutatta be. Az engedély iránti kérelem - a mellékleteivel együtt - ugyan továbbra is beadható lesz papíralapon is, de maga az ügyintézés elektronikusan folyik. A szakhatóságok is így nyilvánítanak véleményt, és ha az ügyfél maga is elektronikusan kezdeményezte az eljárást, akkor ugyan így nyomon is követheti azt.

Amint Szaló Péter fogalmazott: átláthatóak és jogszerűek lesznek januártól az építési engedélyezési eljárások.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!