3p
Lapunk Minőségi Újságírás díjat kapott 2020. júliusában


			
		

Jogerőre emelkedett a Herz Szalámigyár Zrt. elleni felszámolási kérelem, ezzel megkezdődik egy több mint 120 éves múltú emblematikus hazai vállalat felszámolása. Jámbor János a társaság többségi tulajdonosa kijelentette: mind a hitelező bankkal, mind a beszállítókkal egyezségre törekszik, annak érdekében, hogy a Herz szalámit újból gyárthassák.

Herz nem a húsiparban jelentkező ágazati problémák miatt került nehéz helyzetbe, a vállalat működését a forgóeszköz-finanszírozás leállítása és a finanszírozási tárgyalások elhúzódása lehetetlenítette el. A nehézségek miatt a cég az elmúlt hónapban 130 dolgozó csoportos létszámleépítését jelentette be, csökkenteni kényszerült termelését, továbbá nem tudott nyersanyagot vásárolni és bért fizetni annak ellenére, hogy prémium kategóriájú termékeire folyamatos az érdeklődés - olvasható a társaság közleményében.

A Herz szerint a finanszírozó bank úgy kaphatja vissza folyósított hiteleinek nagy részét, ha a társaság képes lesz folyamatos árbevételt elérni. A beszállítók pedig megrendeléshez juthatnak a jövőben is, ha most lemondanak bevételeik egy részéről ezzel segítve vissza a Herzet a termelésbe. Nem utolsó sorban megtarthatná állását a gyár 350 dolgozója, nem okozva fejtörést a Magyar Államnak az egyre növekvő munkanélküliség elleni küzdelemben – tette hozzá Jámbor János.

Jámbor János cégeinek közreműködésével a Herz 2004 óta az akkori 4,75 mrd Ft (21 millió euró) hitelállományát 3,15 mrd Ft-ra (13,6 millió euróra) csökkentette, és közben mintegy 3,5 millió eurónyi kamatot fizetett. A tulajdonos maga is mintegy 800 millió Ft-tal járult hozzá a cég működéséhez és – ahogy a legutóbbi időkig a bankkal folytatott tárgyalások során is folyamatosan jelezte – továbbra is szándékában áll százmilliós nagyságrendben hozzájárulni a társaság működéséhez.

A Herz Szalámigyár Zrt. április végén még mintegy 20-30 százalékos többletforgalomra számított, miután Brüsszel felvette a védett földrajzi jelzésű termékek szűk körű európai uniós listájára a Budapesti téliszalámi megnevezést. Az Európai Bizottság a magyar piacon Herz szalámi néven ismert terméket az összesen mintegy 800 tradicionális árut tartalmazó listáján szerepelteti, ami egyúttal azt is jelenti, hogy az EU segít reklámozni, még szélesebb körben megismertetni a cég árucikkeit.

A társaság jelenleg több mint 350 dolgozóval működik, azonban szezontól függően, csúcsidőben 400-500 főt is foglalkoztathat. Évente mintegy 7000 tonna húst dolgoz fel. A Herz Szalámigyár 2008-ban 7,149 milliárd forintos árbevételt ért el, exportja meghaladta az egymilliárd forintot. Főbb exportpiacai a környező országok, valamint Németország, Svédország, Hollandia és Lengyelország.

A kormány egy héttel ezelőtt jelentette be, hogy 30 milliárd forintos bankgarancia programmal kívánja segíteni a válság miatt nehéz helyzetbe került élelmiszeripari vállalkozásokat. A június 1-jén életbe lépő - 90 százalékos állami kezességgel megerősített - intézkedés arra kívánja ösztönözni a kereskedelmi bankokat, hogy hitelezésükkel segítsék az élelmiszerfeldolgozó cégek működőképességét. A kabinet szerint a program alapvetően a nagyobb vállalkozásoknak nyújt hatékony segítséget, mivel a legfeljebb öt évre felvehető hitel minimális összege 200 millió forint, míg a legnagyobb összege 2,5 milliárd forint lehet.

Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára. Sok éves tapasztalattal a hátunk mögött elérkezettnek láttuk az időt arra, hogy szintet lépjünk és egy olyan lehetőséget kínáljunk Önöknek, amelynek segítségével egyes témakörök elismert szakértőinek - így többek között Bod Péter Ákos, Pogátsa Zoltán, László Csaba, Prinz Dániel vagy Szakonyi Péter - véleményeihez, mélyelemzéseihez, neves újságírók által készített egyedi tartalmakhoz jutnak hozzá. Ennek formája egy ELŐFIZETÉS, mely egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között klubtagságot, webinárumokon való részvételt, a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.

Előfizetőink naponta 3-5 unikális, máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá az első hónapban 390 forintért.

Cikkeink túlnyomó többsége azonban továbbra is szabadon olvasható marad.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Jól jönne 1,5 millió forint?

 

A Bank360.hu és az Mfor kalkulátora alapján az alábbi induló törlesztőkre számíthatsz, ha 1,5 millió forintra van szükséged 60 hónapra: a Raiffeisen Bank személyi kölcsöne 30 379 forintos törlesztőrészlettel lehet a tiéd. Az Ersténél 32 831 forint, a Cetelemnél pedig 33 102 forint a törlesztőrészlet. Más kölcsönt keresel? Ezzel a kalkulátorral összehasonlíthatod a bankok ajánlatait.