2p

Kiemelkedő mértékben, 173 százalékkal bővült a világ tevékenység-kihelyezési ipara márciusban. A szerződések összértéke 22,7 milliárd dollár volt. Az 50 millió dolláros értéket meghaladó informatikai feladat- és üzletifolyamat-kiszervezési megállapodások száma 83 volt január és március között, ami az első negyedéveket tekintve rekordnak számít - írja a Világgazdaság.

A fejlődés indoka az egyre erősebb költségverseny. Az informatikai feladatok és az üzleti folyamatok kiszervezésével ugyanis átlagosan 15 százalékos megtakarítás érhető el a TPI outsourcing-tanácsadó cég tanulmánya szerint.

A magyarországi vállalatok többsége a tevékenység-kihelyezésnek csak két formáját, a technológiait és a munkaerő-kölcsönzést ismeri. Az outsourcing szélesebb körű hazai elterjedésének legnagyobb akadálya, hogy a lehetséges megbízóknak nem megfelelőek az információik, nincsenek tisztában a konstrukció kínálta előnyökkel, a szervezeti követelményekkel és a veszélyekkel sem.

A hazai piacon komoly lehetőségek vannak a létesítmény-üzemeltetésben, az érintett szolgáltatók ennek megfelelően már befektetéseket is végrehajtanak ezen a területen. Továbbra is bővül az informatikai szolgáltatások piaca, az emberierőforrás-kezeléssel kapcsolatos feladatok területén pedig inkább a szolgáltatások minőségének javulása figyelhető meg, összetettebb megoldások jelennek meg a piacon - számol be a Világgazdaság.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!