<img height="1" width="1" style="display:none" src="https://www.facebook.com/tr?id=1446330315732208&amp;ev=PageView&amp;noscript=1">
2p
A tartalomból: NER-nek való vidék – Viszlát, hungarocell kajásdoboz! – Mi lesz az eladósodottakkal a moratórium után? – Hatalmas pénzbumerángot dobott el a magyar űrprogram


			
		

A kormány döntésének megfelelően 2001-ben megindulhat az M0-ás budapesti körgyűrű újabb 45 kilométeres keleti szakaszának építése.

A kormány döntésének megfelelően 2001-ben megindulhat az M0-ás budapesti körgyűrű újabb 45
kilométeres keleti szakaszának építése - jelentette be kedden Bakonyi István, a Nemzeti Autópálya
Rt. igazgatója egy, az érintett települések polgármesterei számára rendezett tanácskozáson. Az
M3-as autópálya és az 51-es út az között megépítendő új szakasz hozzávetőleg 75-90 milliárd
forintba kerül, s nagyban hozzájárulhat a fővárosi közlekedés zsúfoltságának enyhítéséhez.

Az előkészítő munkák a tervezett nyomvonalon a kisajátítások, a környezetvédelmi hatástanulmány
elkészítése után néhány hónapon belül lezajlanak, s ezután a kivitelező hozzá kezdhet a
kilométerenként 1-1,5 milliárd forintot igénylő munkához. A kivitelezőről egyelőre nincs döntés. A
kormány rendelkezése szerint az M0-ás elkerülő út meglévő szakaszát a tízéves autópálya fejlesztési
program részeként 2x2 sávos autópályára kell fejleszteni, így az ezt igénylő munkálatok a terv szerint
egy időben kezdődhetnek a Duna közelében az 51-es út kereszteződésénél. A körgyűrű innen az
M5-ös autópályát, valamint Gyált, Ecsert, Pécelt, Mogyoródot érintve csatlakozik majd az M3-as
autópályához. Az elképzelés részeként Gödöllő-Isaszeg-Pécel között egy 12 kilométeres leágazás is
megépül az M3-as és az M5-ös autópálya jobb összeköttetésére, elsősorban a nehézgépjárművek
számára - mondta el az igazgató.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink naponta 3-5 unikális, máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá az első hónapban 390 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Jól jönne 1,5 millió forint?

A Bank360.hu és az Mfor kalkulátora alapján az alábbi induló törlesztőkre számíthatsz a THM-plafon végéig, ha 1,5 millió forintra van szükséged 60 hónapra: a Raiffeisen Bank személyi kölcsöne 30 379 forintos törlesztőrészlettel lehet a tiéd. Az Erste Banknál 32 831 forint, a Cetelemnél pedig 33 556 forint a törlesztőrészlet. Más kölcsönt keresel? Ezzel a kalkulátorral összehasonlíthatod a bankok ajánlatait.