2p

Mit remélt Magyarország az EU-tagságtól és mi lett mindebből 20 év alatt?
Devizahitelezés, euróbevezetés, uniós pénzek, kilátások - online Klasszis Klubtalálkozó élőben Medgyessy Péterrel!

Vegyen részt és kérdezzen Ön is Magyarország korábbi miniszterelnökétől!

2024. április 22. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Az Alcatel-Lucent szerint 2010-ben már világszerte növekedni fog a távközlési piac: ennek időpontja térségenként és országonként, illetve szolgáltatónként változó lesz, ám nagy valószínűséggel a piac fejletlensége és ezért az infrastrukturális fejlesztések nagy igénye miatt először a fejlődő országokban következik be.

Luis Martinez Amago, a cég FÁK-, illetve a közép- és dél-európai országokért felelős elnöke csütörtökön Budapesten sajtótájékoztatón elmondta: mivel a fejlettebb országokban érettebb a távközlési piac, ott várhatóan később indul meg a növekedés. Az elnöke úgy vélte, 2009-ben a piac világszintű visszaesése 8-12 százalék közötti lesz a tavalyi évhez képes.

Az Alcatel-Lucent szerint a fő kihívás most az, hogy miközben erőteljesen nő a hálózatokon a forgalom, főként az adatkommunikációs adatátvitel, ezzel nem bővül arányosan a bevétel. Korábban a trend az volt, hogy nőtt a beszédforgalom és ennek megfelelően emelkedtek a bevételek is.

Az elnök elmondta: a 2005-ös adatforgalom 2008-ra hatszorosára nőtt világszinten. Előrejelzésük szerint a trend folytatódik, s a 2008. évi forgalom 2013-ra ötszörösére emelkedik. Jövőre és azután az adatátvitel egyre nagyobb hányadát teszi ki a videoforgalom, miközben a mobil szélessávú forgalom megduplázódik évente.

Az Alcatel-Lucent ebből adódóan két területen lát nagy üzleti lehetőséget világszinten és Magyarországon is: egyrészt a jelenlegi hálózatok sávszélességének bővítésében, másrészt az új hálózatok építése területén.

MTI/Menedzsment Fórum 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!