A KHEM kiemelte: nem szűnik meg a vonatközlekedés ezen városok irányába, az új menetrend szerint legalább egy vonatpárral átszállás nélkül elérhetőek lesznek Budapestről. A közösségi közlekedési szolgáltatást javító buszos gyorsjáratok tehát nem kiváltják, hanem kiegészítik a bővülő vasúti kapcsolatokat - mutatott rá a minisztérium.
Salgótarjánba az idei évhez hasonlóan egy vasárnap délutáni közvetlen vonatpár, a többi városba napi egy közvetlen vonatpár közlekedik majd. Ez azt is jelenti, hogy átszállás nélküli vasúti kapcsolat lesz a Budapest-Szekszárd-Baja útvonalon. Eger Füzesabonyon, Hódmezővásárhely Szegeden, Salgótarján Hatvanon, Szekszárd pedig Sárbogárdon keresztül lesz megközelíthető vonattal egy átszállással óránkénti ütemezéssel.
A minisztérium szerint ezen felül, többletszolgáltatásként bővül az autóbuszos kínálat. Mivel ezek a települések az országos jelentőségű vasúti hálózattól távol esnek, a minisztérium főként autópályán közlekedő, kiszámítható ütemezésben induló buszokkal is igyekszik kiszolgálni a fővárosba igyekvő vagy onnan érkező utasokat. A nehézkesebb, többnyire átszállást igénylő vonatközlekedés mellett így új közúti gyorsjáratok is indulnak a négy város és a központi régió között. Az emelt sebességhatárú klimatizált buszok Salgótarjánra, Egerbe és Szekszárdra óránként, míg Hódmezővásárhelyre kétóránként indulnak majd.
MTI/Menedzsment Fórum