2p

Az ipar húzóágazatai között ott van a magyar élelmiszeripar is, így ezen a területen különösen fontos a teljesítmény növelése - jelentette ki Varga Mihály az Univer Product Zrt. paradicsom-feldolgozó üzemének átadásakor Kecskeméten.

A tárcavezető kitért arra, a magyar gazdaság előrejutásában a legfontosabb szerepet azok a vállalkozások játsszák, amelyek megfelelő szakmai tudással bírnak, képesek alkalmazkodni a piac igényeihez, és ezeknek a termékeik és gyártásuk folyamatos fejlesztésével felelnek meg. A 2015-ben indult Nagyvállalati Beruházási Támogatási program eddig 49 vállalkozás több mint 70 milliárd forint összértékű kapacitásbővítő beruházását segítette elő, és összességében közel 1 650 új munkahely létrejöttéhez járult hozzá.
 
(MTI) 

Varga Mihály elmondta: az Univer Product Zrt. kizárólag magyar alapanyagokból állítja elő több esetben is kategóriája legjobban keresett termékeit, több száz hazai őstermelőnek adva ezzel biztos megélhetést.  A cég kiemelt figyelmet fordít a beszállítóira, több más mellett szakmai tanácsadással, technológiával segíti a termelést, így nem csoda, hogy van olyan család, amelynek már harmadik generációja szállít be a vállalatnak - tette hozzá a miniszter.

A fejlesztésnek köszönhetően a vállalat megduplázott kapacitással lesz képes export és belföldi piacokon egyaránt versenyképes, kiváló minőségű paradicsomsűrítményt előállítani, emellett új munkahelyeket is teremt. A 4,3 milliárdos beruházáshoz a magyar állam 2,1 milliárd forinttal járult hozzá.
 
mfor.hu 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!