4p

A Magyar Szakszervezetek Országos Szövetségének (MSZOSZ) elnöke szerint jövőre erősödhet a szakszervezeti nyomásgyakorlás, és átértékelhetik az eddigi, mindenáron tárgyalásra törekvő érdekképviseleti hozzáállást. Pataky Péter MTI-nek adott évértékelő interjújában arról is beszámolt, népszavazást kezdeményeznének annak érdekében, hogy a legkisebb jövedelem nettója ne lehessen alacsonyabb a létminimumnál.

Pataky Péter szerint, a választási kampányok miatt 2014-ben sokkal kevesebb figyelem jutott a foglalkoztatásra, a munkavállalók jövedelmi helyzetére. Az MSZOSZ elnöke elmondta: a szakszervezetek már a választások után megkeresték az illetékes minisztereket, párbeszédet kezdeményeztek és konkrét ügyeket is felvetettek. Két kivételtől - a Földművelésügyi Minisztériumtól és a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumtól - eltekintve azonban a tárcáknál nem ültek le tárgyalni a szakszervezetekkel - mondta.

Kifogásolta, hogy a kabinet lényeges gazdaságpolitikai változtatásokról döntött, mindenfajta egyeztetés nélkül. A jövő évi minimálbérekről szóló tárgyalásokon például az MSZOSZ elnöke szerint példátlan helyzet állt elő azzal, hogy elfogadott adótörvények és érdemben eldöntött költségvetést követően ültek le tárgyalni. A megállapodás szerint jövőre ténylegesen lesz reálbér növekedés, de ebben a tempóban 12-13 év kellene ahhoz, hogy a minimálbér elérje a létminimumot - jegyezte meg a szakszervezeti vezető.

Az MSZOSZ elnöke közölte: népszavazást szeretnének kezdeményezni, hogy törvény írja elő Magyarországon azt: a legkisebb jövedelem nettója ne lehessen a létminimumnál kevesebb. Pataky Péter hangsúlyozta: a dolgozói szegénység mértéke a legelfogadhatatlanabb a szakszervezetek számára. Tarthatatlannak nevezte, hogy a 21. században tömeges dolgozói szegénységről kelljen beszélni, valamint azt, hogy az elmúlt öt évben nőtt a nettó jövedelem és a létminimum közötti különbség. Ezt csak részben enyhítette, hogy a gyerekes családok az adókedvezményeken keresztül támogatást kaptak - mondta.

A dolgozói szegénység középtávon való felszámolására a jelenleginél igazságosabb és sokkal ésszerűbb adórendszerre lenne szükség - mondta. Ahhoz, hogy a legkisebb jövedelmek nettó értéke elérje a létminimumot a szakszervezeti vezető szerint teljesítménynek megfelelő béremelés kell, valamint olyan adórendszer, amely nem sújtja számtalan különadóval a vállalkozásokat és szükséges az is, hogy legyen egy valódi progresszív személyi jövedelemadó rendszer. Pataky Péter leszögezte: a mostani egykulcsos rendszer csak azt érte el, hogy a gazdagok gazdagabbak, a szegények szegényebbek lettek és átcsoportosították a jövedelmeket alulról felülre.

A közmunkaprogramról Pataky Péter úgy vélte, hogy azzal statisztikát lehet ugyan javítani, de a program nem vezet át a valóságos munkaerőpiacra, ehelyett egyfajta szociálpolitikájává vált a kormánynak. Véleménye szerint bizonyos mértékben szükség van rá, de csodafegyverként nem lehet használni mindenre, szociálpolitikára és foglalkoztatásra is. A közmunkaprogram kiterjesztésének az az eredménye, hogy kiszorulnak a munkavállalók a rendes munkaerőpiacról, valamint a béreket is leszorítja - tette hozzá. Megjegyezte, hogy a közmunkásoknak fizetett bér elmarad a minimálbértől annak ellenére, hogy a minimálbér fogalma úgy szól, hogy Magyarország területén munkáért nem lehet kevesebbet fizetni.


Pataky Péter a szakszervezetek nyomásgyakorlásával kapcsolatban kifejtette: erős belső szervezőmunka kell ahhoz, hogy valóban akcióképesek legyenek. Közölte: a Magyar Szakszervezeti Szövetség három konföderáció - a Szakszervezetek Együttműködési Fóruma (SZEF), az Autonóm Szakszervezetek Szövetsége, Magyar Szakszervezetek Országos Szövetsége - által létrehozott egyesülés. Az integráció a terv szerint novemberben vált volna teljessé, de a SZEF nem szavazta meg a beolvadást, így megakadt a folyamat. Várhatóan jövő év február végi kongresszus zárja le az egyesülést - tette hozzá.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!