2p

Kettéválik a Metro kereskedelmi óriáskonszern, a nagykereskedelmi és az élelmiszerkereskedelmi üzletág önálló vállalattá válik, a jelenlegi Metro AG-ban pedig lényegében csak az elektronikai terület marad - közölte a német vállalat szerdán.

Ha megszületik a végleges döntés, akkor a szétválás folyamata 2017-ben befejeződhet.

Olaf Koch, a Metro AG vezérigazgatója úgy látja, hogy a szétválás mindkét részleg számára a "szabadulást" jelenti. Két teljesítőképes, független, tőzsdén jegyzett kereskedelmi vállalat jön létre, amelyek vezető pozíciót töltenek be a területükön.

"A struktúra lényegesen koncentráltabb lesz" - mondta Koch egy telefonkonferencián, hozzátéve hogy ez a struktúra vállalatfelvásárlásokra is lehetőséget ad.

A jelenlegi Metro-részvényesek mindkét cégben egy-egy részvényt kapnak majd.

Koch szerint a részvényesek többsége támogatja a tervet. Jól fogadta az elképzelést a piac is, a Metro papírja 10,3 százalékkal szökött fel a frankfurti tőzsdén.

A Metro Európa negyedik legnagyobb kereskedelmi vállalata, 30 országban 230 ezer embert foglalkoztat. Árbevétele a 2014-15-ös üzleti évben 1,2 százalékkal 59,2 milliárd euróra csökkent. Nyeresége az egyszeri tételeket nem számítva 625 millió euró volt az előző évi 600 millió euróval szemben.  

A Metróhoz tartozik a hasonló nevű hipermarket hálózaton kívül a Real szupermarket-lánc, a Metro Cash & Carry nagykereskedelmi hálózat, továbbá a  Saturn és a Media Markt szórakoztató elektronikai üzletlánc.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!