2p

Animációs filmet készített a Coca-Cola, melyben a reklámjaiból híressé vált jegesmedve családot mutatja be.

A Coca-Cola nem kispályázott, Ridley Scott vezetésével készítették el a híres jegesmedvéik származását bemutató videót. Az ikonikus jegesmedvecsalád történetét bemutató 7 perces animációs film rendezését komoly névre bízták, hiszen John Stevenson (Kung Fu Panda) dirigálta.

Talán meglepő, de az üdítőital-gyártó cég hirdetéseiben először 90 éve, 1922-ben, Franciaországban tűntek fel a jegesmedvék, igaz ezt követően, mint Csipkerózsika hosszú álomba szenderültek. A Coca-Cola csak 1993-ban vette elő úja a fehérbundás állatokat, akkor Ken Stewart kreatív alkotta újra a figurákat, amelyek a Northern Lights című reklámfilmben már bőszen itták a kólát.



Az azóta eltelt időszakban számos emlékezetes szpot készül a jegesmedvékkel, így például az 1994-es téli olimpia idején belekóstoltak a szánkózás és a síugrás örömeibe is. Sőt nem csak a hagyományos reklámfilmek sztárjai voltak, de az utóbbi időben interaktív és közösségi médiás aktivitásba is bevonták a medvéket. Az USA-ban legnagyobb nézettségű tévéműsornak számító Super Bowl (a futball-bajnokság döntője) idején például a Coca-Cola weboldalán és szociál médiás felületeken is feltűntek, és azonnal reagáltak a mérkőzés történéseire. Ennek köszönhetően 2012 februárjában a nézők egyik kedvence volt a kreatív megoldás.

mfor.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!