2p

Hol éri a magyar gazdaságot a globális recesszió?
Lehet idén is költségvetési osztogatás? Bóvliba vágják Magyarországot?

Online Klasszis Klub élőben László Csabával!
Vegyen részt és kérdezze Ön is a korábbi pénzügyminisztert!

2025. május 7. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Egy felháborodott riportalany a közvélemény értesítésének email formáját választotta, és ennek nyomán elérte, hogy a műsort készítő tv2 képviselője elnézést kért tőle, és értesítették arról, hogy az őt sértő műsor szerkesztőjét elbocsátották.

A múlt héten sokan megkapták azt a széles körben terjedő elektronikus levelet, melyben egy rendezvényszervező cég ügyvezetője felháborodottan tiltakozik, amiért rossz fényben tüntette fel az Aktív című műsor.

Az utólag összevágott műsorból az derül ki, hogy a Sherlock Event Rendezvényügynökség - a valóságnak nem megfelelő módon - chippendale fiúk közvetítésére vállalkozik. A cég vezetőjének, Marik Péternek a nyilatkozatát úgy vágták bele egy chippendale-showról készített anyagba, hogy az derült ki: 180 ezer forintért vállalkoznak ilyen típusú szolgltatás közvetítésére is.

"Képesek egy kis botrányszagú anyagért becsületes cégek, emberek jó hírnevét vásárra vinni." - adta közre véleményét az email-ben a cég vezetője. "Hány és hány normális ember riportját vághatják így össze nap mint nap, hányan járhatnak -járhattak így?"

A televíziós csatorna gyorsan reagált az interneten terjedő levélre, melyet a cégvezető üzleti partnereihez juttatott el először, majd ebből a körből továbbadták széles körben - és a riportot készítő kolléganőjüktől azóta megváltak.

Az ügy érdekessége, hogy a Sherlock Event nem tiltakozott hivatalosan a televíziós csatornánál, hanem csak az interneten adta közzé tiltakozását. A rendezvényszervező cég emailes tiltakozása újabb példa arra, hogy az internetnek ma már Magyarországon is jelentős véleményformáló és érdekérvényesítő szerepe van.

Hasonló esetként lehet említeni a közelmúltból a Danone ellenes internetes kampányt, mely szintén úgy ért el eredményt, hogy nem terjedt túl a világhálón.


LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!