A 2006 áprilisában létrehozott társaság a nagy hírű, több évtizedes múltra visszatekintő Balaton-parti papírgyártás romjain, a legkifizetődőbb munkákkal és a legkiválóbb dolgozókkal próbált meg talpon maradni. A cég alapítói között volt a Fűzfői Papíripari Zrt. korábbi vezérigazgatója, Mészárovics Imre is.
A megrendelések hiánya és az emelkedő költségek miatt már tavaly nyáron akadozott a termelés. Októberben a helyi szolgáltató leállította a gyártáshoz nélkülözhetetlen gőzellátást, majd az üzem áramszolgáltatását is korlátozták.
A korábban nagy hírű fűzfői papírgyárat felszámolásból 2002-ben az amerikai Gadbrook Trading Corporation vásárolta meg, és több mint egymilliárd forintos költséggel újraindították a termelést. Egy évvel később már mintegy 320 dolgozót foglalkoztatva négymilliárdos nettó árbevételt könyvelhettek el. Az elsősorban füzet- és csomagolóanyag-gyártással foglalkozó társaság 2004-ben ötmilliárdos árbevételt és veszteség nélküli gazdálkodást tervezett, ám az uniós csatlakozás keresztülhúzta a számításokat.
A vállalatot 2006 tavaszán a Virgin-szigeteken bejegyzett angol Modex Continental Business Ltd. vette meg. Visszahozták a korábbi vezetést, a papírgyárat azonban ők sem tudták megmenteni, s az 2006 novemberében ismét a felszámolás sorsára jutott. A mostani próbálkozással a cég korábbi menedzsmentje abban bízott, hogy a feladatokat és az erőforrásokat koncentrálva még megmenthető a fűzfői papírgyártás egy kisebb darabja, ám úgy tűnik, tévedtek – írja a Napi Gazdaság.