A létszámcsökkentést a nehéz gazdasági helyzettel indokolta. "A jövő évre elképzelt stratégiai változtatások és egyes tevékenységek központosítása miatt lesz kevesebb állás" - mondta Diósi. Az OTP Bank Romaniának 105 fiókban 1100 alkalmazottja van jelenleg.
A bérekről-fizetésekről konkrétan nem szólt, csak megjegyezte, hogy Romániában a bankoknál és más pénzügyi szolgáltatóknál általában a fizetések befagyasztása várható a mostani szinten, és csak egyes dolgozók illetménye növekedhet a teljesítmény alapján.
Elmondta, hogy szeptember óta a romániai banki és pénzügyi szolgáltatói környezet "180 fokos fordulatot tett": addig jelentősen nőtt a foglalkoztatás az ágazatban, és a dolgozók "bíztak karrierjük gyors fejlődésében". Most a létszám általános csökkenése várható a szektorban, mondta Diósi. Az OTP Bank Romaniánál idén hét százalékkal emelkedtek a munkaköltségek, tette hozzá.
Az eredetileg főleg vállalkozói ügyfelekre fókuszáló román RoBank és leányvállalata, a Robinv S.A. 2004. július 30-án került be az OTP Csoportba, majd 2005. februárban keresztelték át OTP Bank Romaniára. Az OTP eredetileg 47,5 millió dollárért vásárolta meg a román csoportot, és azóta több tőkeemelést hajtott végre.
Felvásárlása óta első ízben az idei harmadik negyedévben profitot ért el a romániai részleg: adózott eredménye 931 millió forintnak felelt meg, a második negyedévi, 1,095 milliárd forintnak megfelelő nettó veszteség után. Az első kilenc hónapban a nettó vesztesége 273 millió forintra csökkent az egy évvel korábbi 2,197 milliárdhoz képest.