1p

A kenyér árának legalább 10-15 százalékos emelése szükséges a növekvő sütőipari költségek fedezéséhez, áremelés híján a mintegy 1400 magyarországi pékség harmada csődbe mehet egy-két éven belül - közölte Varga László, a Magyar Pékszövetség elnöke.

Hasonlóan vélekedett augusztus végén az Agrár Európa Elemző-Tanácsadó Kft., hozzátéve, hogy a legkevesebb 10-15 százalékos átadási, vagy más néven termelői áremelés csak az idei költségemelkedéseket ellensúlyozná.

Varga László elmondta, hogy az egyes sütőipari cégek önállóan tárgyalnak a kiskereskedőkkel - köztük az áruházláncokkal is - ezért bizonytalan, hogy az áremelést mikor és milyen mértékben tudják érvényesíteni.

A pékszövetség elnöke közölte: egy átlagos fehér kenyér önköltsége 150-180 forint körül van kilogrammonként. Ebből az összegből egyharmadot tesz ki a liszt, illetve a többi alapanyag ára, egyharmadát az energiaköltség, további harmadát pedig a munkabér, a közterhek, valamint az árrés és a szállítás költsége teszi ki.

MTI/Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!