2p

Lengyelország és Oroszország után magyarországi üzemét is bezárja Európa egyik legnagyobb farmergyártó és -forgalmazó cége, a német Mustang GmbH. Az 1992-ben létrehozott Mustang Marcali Rt.-től március végéig több mint 400 dolgozót küldenek el, írja a Napi Gazdaság.

Másfél évtized után bezárja legnagyobb kelet-közép-európai gyártóbázisát a német Mustang GmbH - erősítette meg a Napi Gazdaság információit Birgid Rose, a Mustang Marcali Rt. ügyvezető igazgatója. Az üzemből a törvényi előírások betartásával előreláthatólag több mint 400 dolgozót küldenek el.

A künzelsaui székhelyű Mustang GmbH a folyamatosan növekvő költségek miatt korábban hazai és nyugat-európai, a közelmúltban pedig lengyelországi, valamint oroszországi üzemére is lakatott tett. Információk szerint Künselsauban már 2005-ben döntés született arról, hogy a termelést teljesen átstrukturálják. Előtérbe kerül a bérgyártás, illetve a távol-keleti termelés. Ugyanakkor a térségben, sőt a Közel-Keleten is - elsősorban franchise-partnerek révén - folyamatosan fejlesztik kereskedelmi hálózatukat. (Idehaza a termékek értékesítése, illetve a hálózat kialakítása a Mustang Jeans Hungary Kft. feladata.)

Az anyacég még 1992-ben vásárolta meg az Elegant Konfekcióipari Rt.-től a marcali gyárat, amelynek fejlesztésére az elmúlt másfél évtized során több milliárd forintot költöttek. A fejlesztési program 2002-ben, a portugáliai üzem bezárását követően újabb lendületet kapott, s többek között egy 800 négyzetméteres gyártócsarnok készült.

Az ebben az időben már 2 milliárd forintos nettó árbevételt produkáló, termékeinek több mint a háromnegyedét a külpiacokon értékesítő Mustang Marcali Zrt. az évek során folyamatosan bővítette a foglalkoztatottak számát is. Eközben a versenyképesség megőrzése érdekében a "rosszabb években" is átlagosan mintegy 100 millió forintot költött fejlesztésre. Az emelkedő árbevétel dacára a cég eredményessége folyamatosan csökkent, amiben döntő része volt az évről évre emelkedő költségeknek, számol be a Napi Gazdaság.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!