1p

„E” mint energia konferencia - fókuszban a megújulóenergia-politika érvényesülése, az energia tárolási lehetőségei, a gáz- és árampiac helyzete, a zöld átmenet finanszírozása, az elektromobilitás jövőképe.

Bankvezérek, neves energiapiaci szakértők, egyetemi tanárok és kutatók a jelen kihívásairól: hallgassa meg Ön is élőben!

2024. május 16. Budapest

Részletek és jelentkezés

A Saab a tavalyi utolsó negyedévben 41 százalékkal több kocsit adott el, mint egy évvel korábban.

A svédországi autógyár csütörtöki közleménye szerint 2010 utolsó három hónapjában összesen 10.100 Saab kelt el világszerte. Decemberben már 67 százalékkal nőttek az eladások az egy évvel korábbihoz képest, az év egészét tekintve azonban csökkent az értékesítés, 29 ezer új Saabot adtak el, 29 százalékkal kevesebbet az egy évvel korábbinál.

A cég idén megcélozza a gyorsan bővülő orosz és kínai piacot, és bevezetnek két új modellt - egy kombit és egy terepjárót -, 2011-ben így már egész évben növekedhet az értékesítés. 2012-ben aztán már nyereséges lehet a vállalkozás, az eladott kocsik száma pedig középtávon elérheti az évi 120 ezret.

Az évek óta veszteséges Saab Automobile AB tavaly februárban az amerikai General Motorstól (GM) a holland Skyperhez került. A vételár 74 millió dollár volt, a GM azonban megtartott egy 326 millió dollár értékű részvénycsomagot. A holland tulajdonos 400 millió eurós hitelt kapott a svéd kormánytól a Saab fejlesztésére. Az autógyár svédországi üzemeiben több mint 3 ezren dolgoznak.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!