2p

Földbe áll a magyar gazdaság? Okozhat földrengést az amerikai elnökválasztás? Mire lesz elég a kormány akcióterve?
Online Klasszis Klub élőben Pogátsa Zoltánnal!

Vegyen részt és kérdezzen Ön is a közgazdász-szociológustól!

2024. október 31. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Szerződést kötött kedden a Győr-Sopron-Ebenfurti Vasút Zrt. (GYSEV Zrt.) a Siemens Zrt.-vel és a Siemens AG Austria-val, amelyek konzorciumban idén október végéig öt, a későbbiekben pedig négy Vectron típusú mozdonyt gyártanak a soproni székhelyű vasúttársaságnak.

Kövesdi Szilárd, a GYSEV Zrt. vezérigazgatója elmondta, hogy az Európai Beruházási Bank (EIB) 40 millió euró (12,5 milliárd forint) hitelt adott a GYSEV Zrt.-nek a mozdonyok vásárlására, a hitelkeretből 35 millió eurót használnak fel. A mozdonyokat egész Európában, elsősorban a teherforgalomban használják majd, de Intercity kocsikat is vontatnak majd vele.

Október végéig két darab dízel segédhajtású kétáramnemű és három darab háromáremnemű mozdonyt gyártanak a Siemens müncheni gyárában. A szerződés részeként pedig további négy darab, szintén kétáramnemű mozdonyt vásárol a GYSEV.  A mozdonyokat folyamatosan állítják forgalomba, az elsőket várhatóan a nyári hónapokban.

Látott már emeletes vonatokat?

Ludvig László, a Siemens Zrt. divízió igazgatója arról beszélt, hogy a mozdonyokat a szállítást követően harminc évig a Siemens tartja karban. A Vectron típusú mozdonyokat 1600 korábbi mozdony paraméterei és eredményei alapján tervezték, s Magyarországon mintegy hetven ilyen mozdony kapott már hatósági üzembehelyezési engedélyt.

Arnulf Wolfram, a Siemens AG Austria divízió vezetője szerint a Vectron mozdonyoknak Európa minden országában van üzembehelyezési engedélye, ezért a határon átnyúló személy- és teherforgalomban kitűnően használható.  Hozzátette, hogy az Osztrák Államvasutak (ÖBB) a jövőben több ilyen mozdonyt fog vásárolni.

Mosóczi László, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium közlekedésért felelős helyettes államtitkára arról beszélt, hogy a hazai vasúti közlekedés folyamatosan fejlődik, 2010-hez képest jelentősen javult a vasút általános helyzete. Emlékeztetett, hogy a következő években 1500 milliárd forintnyi fejlesztés valósul meg ebben a közlekedési ágazatban, amelynek eredményeként 2020-ig 882 kilométer vasútvonal korszerűsödik.

Beszélt arról is, hogy a hazai kötött pályás közlekedés stabilitását mutatja, hogy a MÁV csoport 2010. évi háromszáz milliárd forintos adósságát mostanra az ötödére, 64 milliárd forintra sikerült csökkenteni, a közösségi közlekedés tarifái pedig nem változtak 2010-hez képest.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!