A mintegy 40 milliárdos követelés nem teljes egészében elismert tartozás, a mértéke ugyanakkor az esetleges garanciaérvényesítésekkel tovább növekedhet, valamint határidőn túl is folyamatosan érkeznek igénybejelentések a felszámolóhoz. A Viadom vagyona ezzel szemben - a mérleg szerint - mintegy ötmilliárd forint, amelynek jelentős részét a követelései teszik ki, a fennmaradót pedig ingóságai. Ezenkívül még két vidéki telephelye van, de ezek értéke nem jelentős.
A Viadom értékesíthető vagyonelemei közül az első "csomagot" a tegnapi Cégközlönyben hirdette meg a felszámoló: a bányászati jogért, üzletrészért, töltőanyagért, a nagykanizsai telephelyén található konténerekért, valamint irodabútorokért összesen 11 millió forintot kér. Ezekre november 9-én lehet ajánlatot benyújtani.
Az elmúlt évek egyik legsikeresebb sztrádaépítő vállalatának felszámolását júniusban rendelte el a Komárom-Esztergom Megyei Bíróság; a felszámolási eljárás hivatalosan július ötödikén indult el. A Viadom nyerte el például - versenytársai szerint áron aluli árajánlatokkal - a Porr AG-vel és a Teerag-Asdag AG-vel közösen az M7-es Balatonkeresztúr és Nagykanizsa közötti, valamint az M0-s keleti szektora két szakaszának építését is, számol be a Napi Gazdaság.