3p

Januárban biztossá vált, hogy a cégtörlések rendkívül magas, 60 százalék körüli növekedése nem átmeneti jelenség, hanem trendszerű változás, amely egyaránt tükrözi a piac megtisztulását a nem működő cégektől és a válság működő cégekre gyakorolt káros hatását. Eközben csökken az új cégalapítások száma, ami az adatokat közzétevő Opten céginformációs szolgáltató szerint inkább kedvező jelenség.

Januárban 2401 cég szűnt meg Magyarországon, 61 százalékkal több, mint amennyit a megelőző év azonos időszakában töröltek a cégbíróságok. „Az elképesztő ütemű növekedés egy tartósnak bizonyuló tendencia része, hiszen az elmúlt három hónapban összesen 8783, havonta átlagosan tehát 2927 cég megszűnését regisztrálta az Opten, ez pedig 63 százalékos növekedés a tavaly januárral végződő háromhavi átlaghoz képest” – mondja Tóth Tamás, az Opten ügyvezető igazgatója.

Az Opten szakértői általában nem minősítik önmagában negatív jelenségnek a cégek megszűnését, hiszen a magyar gazdaságban a vállalkozások nagy száma egészségtelenül szétaprózódott tőkeszerkezetet mutat. A megszűnések ilyen mértékű növekedésénél azonban már érdemes a cégek életpályáját komolyabb elemzés alá vonni. A tendenciát előrevetítve ugyanis az adódik, hogy idén akár 45 ezer céget is törölhetnek, ami az összes bejegyzett társas vállalkozás 7 százaléka. „Ennek csak egy része magyarázható az egészséges megtisztulással, a már korábban magára hagyott, kiürített vállalkozások megszűnésével. A bezáró cégek egy része ugyanakkor a jelenlegi rossz gazdálkodási környezet kárvallottja lehet” – véli az Opten igazgatója.

Tóth Tamás nem aggódik amiatt, hogy az elmúlt három hónapban folyamatosan csökkent a működő cégek száma. Az utóbbi egy-két évben néha előfordult, hogy egyik hónapról a másikra csökkenjen a cégek száma, de a három hónap alatt bekövetkezett 3200-as csökkenés már tendenciát jelez. Tóth Tamás szerint a jelenség egyszerre köszönhető a válság tisztító hatásának és a cégalapítás szigorításának. „A cégek számának korábbi növekedése egy recessziós időszakban nem volt kedvező jelenség: sokkal inkább arra vallott, hogy a végtelenül leegyszerűsített cégalapítás miatt számos üzleti stratégiát nélkülöző kényszervállalkozás indulhatott” – véli az igazgató.

Márpedig a működő cégek számának csökkenése részben abból adódik, hogy tavaly április óta egyszer sem érte el a háromezret a cégalapítások száma, holott régebben havonta átlagosan négyezer új céget is bejegyeztek Magyarországon. Ez az Opten szerint azt mutatja, hogy a komolyabb ellenőrzés képes elejét venni a cégvezetéstől eltiltottak újabb és újabb próbálkozásainak.

Januárban tovább csökkent a felszámolások és a végelszámolások száma. Előbbiből 1554-et, utóbbiból 1106-ot tettek közzé a cégbíróságok, ami jelentős visszaesés a 2012 első felében megszokott havi két-három ezres értékekkel szemben. A jelenség nem a gazdasági folyamatok alakulását tükrözi, hanem a cégtörvény tavalyi módosításának következménye, amely megszüntette a hatóságok által indítható – gyakran felszámolásba átforduló – kényszer-végelszámolásokat. A kényszer-végelszámolás helyét az egyszerűbb kényszertörlés vette át, amiből viszont csak akkor lesz felszámolás, ha az adós cég vagyona legalább a felszámolás költségeit fedezi.

mfor.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!