1p

Két új üzemcsarnokot épít másfél milliárd forintos beruházással az Obo Bettermann Kft., a munkálatok a tavasszal kezdődnek - közölte a cég ügyvezetője hétfőn az MTI-vel.

Hernádi Lajos elmondta, hogy a német Obo Bettermann cégcsoport 1993-ban kezdte meg magyarországi tevékenységét, a Pest megyei település melletti ipari parkban indította el a villamosiparban használatos műanyag- és fémfeldolgozó termékek gyártását. Azóta több lépcsőben összesen 8,5 milliárd forintos beruházást hajtott végre, az üzemben jelenleg 550-en dolgoznak.

A kft. tavalyi árbevétele 10 milliárd forint volt, másfél milliárd forintos nyereséget könyvelhet el. Az idén a 11 milliárd forintos árbevétel elérése a cél. A termékek döntő többsége exportra kerül - tette hozzá az ügyvezető.

A most soron lévő fejlesztésben összesen 13 ezer négyzetméternyi két új csarnok épülhet meg hazai cégek kivitelezésében. Az épületek még az idén tető alá kerülnek. Ezután további egymilliárd forintos beruházással új gépeket telepítenek ide. Kiszolgálásukra 150 új munkahelyet teremtenek, elsősorban gépkezelő szakmunkásokat toboroznak majd - közölte Hernádi Lajos.

MTI/Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!