A teherautókhoz pótkocsikat, utánfutókat gyártó bajorországi vállalat az előző üzleti évében még 24 ezer járművet adott el, és az árbevétele elérte az 540 millió eurót, az igen sovány jelenlegi rendelésállomány alapján azonban azzal kell számolni, hogy idén csupán 2000 utánfutóra lesz kereslet, az árbevétel 90 százalékkal visszaesik.
A szállítás és a haszongépjármű-gyártás területén különösen nagy erővel pusztító válság tünetei már tavaly nyáron kiütköztek a cégnél, de tőkebevonással, átszervezéssel és a kölcsönzött munkaerő leépítésével hónapokig még tartható volt a helyzet. Ősztől viszont már rövidített munkaidőben dolgozott az 1150 saját alkalmazott, most pedig fizetésképtelenséget jelentett a társaság.
"A pénzügyi piacokon kibontakozott restriktív tendenciák hatására megoldhatatlan likviditási gondok keletkeztek" - idézett a cég közleményéből a Süddeutsche Zeitung kedden.
Az átalakítást ugyanaz a szakember irányítja, aki az öt évvel ezelőtti első fizetésképtelenségi krízisen átvezette a céget. Akkor egy pénzügyi befektető segítségével sikerült talpra állítani a társaságot. A Kögel időközben több szakmai díjat megkapott, termékei kiválóak, munkatársai magasan képzettek, "de ez nem volt elég" - mondta a csődgondnok. Hozzátette: várhatóan elbocsátásokra lesz szükség a cég Ulmban működő központjában, és a csehországi és a lengyelországi Kögel-üzemben is.