4p

Nagyon kis dolgokon múlhat egy vásárlás, a kereskedők pedig minden lehetőséget kiaknáznak, hogy megfogják a vevőt. A bűvös kilences és a nulla közötti különbség pedig több, mint gondolnák. A kilencesre végződő árak most már deklaráltan reklámfogásként szerepelnek a polcokon és a reklámokban, miután a kerekítés következtében nagyon sok esetben valójában egy forinttal többe kerülnek. Törvény nincs erre, etikai szabályokba sem ütközik, az emberekre pedig pszichológiailag hat az az egy forint különbség, így miért is ne. Mfor.hu háttér.

A bűvös kilencesek

Átmeneti státuszban van nálunk a kerekítés. Miután a Nemzeti Banknak nem érte már meg gyártani az egy- és kétforintosokat, kivonta őket a forgalomból, azonban ezen kívül senki nem tett lépéseket a teljes kerekített rendszer bevezetésére. A kereskedők döntésén múlik, hogy kártyás fizetéskor kerekítenek, vagy nem, ám mivel a pénztárgépek átállításáig ez plusz munka lenne, sok helyen továbbra is a régi rendszer van érvényben. A pénztárgépek sorsa pedig egy külön történet: a kormány nem tette kötelezővé azok átállítását, tekintve, hogy ez a művelet nem kevés pénzbe kerül, az elszámolásnál azonban okozhat gondokat a sok egy- és kétforintos eltűnése.

A boltok már csak azért sem kapkodnak, mert csak a végösszeget kell kerekíteni. Ezzel elvileg a vásárló is nyerhet, bár kevesen számolnak azzal, hogy ha egyesével vennénk három darab kilenc forintos árut, akkor harminc forintot fizetnénk, azonban ha egybe vesszük azt, akkor csak huszonötöt.

A hatóság szerint nincs átverés

A Fogyasztóvédelmi Hatóság álláspontja szerint nem ütközik semmiféle akadályba az, ha nem kerekített árakat használnak a kereskedők. Jogszabály ugyanis nem vonatkozik erre, és szerintük etikailag sem kifogásolható a 9-es végű árak kiírása, jóllehet azon termékeket az emberek többsége, - akik készpénzzel fizetnek - egy forinttal drágábban veszi meg.

Fehér István, a Spar Magyarország marketingvezető helyettese szerint a kilencre végződő árak feltüntetése régi, általános gyakorlat a kereskedelemben, melynek árérzékelés-pszichológiai háttere van. Ezt erősítette meg Vámos György is, az Országos Kereskedelmi Szövetség főtitkára is. „Nem véletlen, hogy ennyi kilences végű szám van a boltokban, reklámokban. A kereskedők pontosan kiszámolják, hogy mi éri meg nekik jobban, pénztárgépet átállítani, és új árakat adni, vagy meghagyni a kilenceseket. Úgy tűnik, utóbbi megoldás bizonyul jövedelmezőbbnek, mert az emberekre igenis nagymértékben hat, hogy valami 19 vagy 20 forintba kerül.”

Ennek oka az, hogy vásárlás során csak fejben számolunk, nagyjából, a kilences végű árból pedig gyakran csak az eleje marad meg. Noha az is egyfajta reklámfogás lenne, ha egy kereskedő azzal hirdetné magát, hogy nála minden nullára és ötre végződik, könnyű, átláthatóbb az elszámolás, és nem akarja az emberek érzékelését kicsit sem becsapni. Erre azonban még kevés példa van. Sokszor nagyon kevésen múlik, hogy leveszünk-e a polcról egy árut vagy sem. És ez a nagyon kicsi sok esetben az a bizonyos egy forint.

Meddig hiszünk a kilenceseknek?

Kérdés, hogy meddig lesz ekkora reklámértéke a kilencesnek, ha valójában az esetek nagy részében már egy forinttal többet fizetünk, azaz meddig hisznek az emberek a szemüknek? „Az egyes címletek forgalomból való kivonása hosszabb távon talán megváltoztatja ezt a szokást, de erre prognózist nem tudunk adni. Már jelenleg is vannak 0-ra és 5-re végződő árak is, de ez sem küszöböli ki teljesen a kerekítési problémát” – mondja Fehér István.

Vámos György megjósolhatatlannak tartja, hogy az erős pszichológiai hatás vagy a praktikum győz majd az árszabásnál néhány hónap, év múlva. Néhány év múlva valószínűleg már nem lesz ekkora jelentősége az egy forint különbségnek, főleg, ha valamikor az eurót is bevezetik. Bizonyos országokban, például Olaszországban a vevők kis kéziszámológépet vehetnek a kosár mellé a bejáratnál, hogy pontosan nyomon követhessék költéseiket, a kilencesek azonban még ott is divatosak.

Gábor Fanni

Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!