2p

Bankbiztosági technológiával foglalkozó szakemberek tartottak ,egbeszélést, a homebankig szolgáltatások jövőjéről.

A Népszabadság múlt szombati számában megjelent cikkre reagálva - mely a home banking
szolgáltatások biztonságát kérdőjelezte meg - "Home Banking Magyarországon - Mi az igazság?"
szervezett kerekasztal megbeszélést a Montana Rt.
A szakértok egyetértettek abban a kérdésben, hogy Magyarországon megfelelo eszközpark és
szellemi kapacitás áll rendelkezésre a biztonságos home banking szolgáltatások kialakítására és
fenntartására, de többen hiányolták a megfelelő jogi környezetet, hiszen még mindig nincsenek meg
az internetre vonatkozó törvények Megfogalmazódott olyan vélemény is, hogy szükség lenne
hivatalos álláspontra arról, hogy az egyes banki informatikai rendszereknek pontosan milyen
védettségűeknek kell lennie. Probléma, hogy hiányzik az informatikai rendszerek hivatalos auditjával
foglalkozó illetékes szervezet is.

Összegzésképpen a szakemberek azon a véleményen vannak, hogy információvédelemmel
foglalkozó hazai tapasztalatokat is ki kell használni a home banking terén a még meglévo
hiányosságok megszüntetésére, hiszen ez a fajta szolgáltatás rohamosan terjed. A magyarországi
bankok 41%-a rövidesen, további 30% pedig 2001 után tervezi bevezetni a home bankinget,
melynek költségei már ma is jóval alacsonyabbak a hagyományos ügyfélszolgálatokénak.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!