2p

2007. november 1-től Mihók Attila a Ringier Kiadó Kft. új ügyvezető igazgatója. A korábbi vezető Papp Béla az újonnan létrehozott üzletfejlesztési vezető pozícióba kerül, tudta meg az mfor.hu

Papp Béla

November 1-től Mihók Attila vezeti a magyarországi Ringier Kiadót, emellett továbbra is a szerb Ringier első embere marad. Ez utóbbi pozícióban a szakember 2004 januárjától tevékenykedik.

A 31 éves Mihók Attila informatikai és üzleti tanulmányokat folytatott. 1997-ben a Nemzeti Sport napilapnál kezdett dolgozni, amelyet a Ringier csoport 1998-ban vásárolt meg. 1999 és 2001 között az IT és az online területeket felügyelte, mint IT és online igazgató. 2001-ben a Ringier Kiadó sport csoportjának a lapigazgatója, majd 2004-től a szerbiai Ringier ügyvezetője lett és 2006 augusztusától egy éven át a Ringier ukrajnai tevékenységéért is ő felelt.

Papp Béla 2007 november 1-jével kezdi meg működését az újonnan létrehozott üzletfejlesztési vezető pozícióban. A 46 éves szakember az új üzletek fejlesztéséért fog felelni a Ringier csoportban és Thomas Trüb, Csoport Igazgatósági Tagnak tartozik beszámolással, aki a cég Új Média aktivitásait irányítja.

Papp Béla történelmet és diplomáciát tanult a Georgetown Egyetemen, 1987 és 1996 között az Economist Csoportnak dolgozott Bécsben, ahol az alapító főszerkesztője volt a Business Central Europe havilapnak.

Ezt követően három évig az ABN AMRO Bank közép-kelet-európai marketing és kommunikációs igazgatója volt, majd 1999-ben csatlakozott a Sanoma Budapest kiadóhoz, mint a Figyelő üzleti sajtó csoport és internet tevékenységéért felelős vezetője.

2003 óta, majd öt éven át vezette a Ringier Kiadó Kft.-t, miközben a cég zászlóshajója, a Blikk jelentős fejlődésen ment keresztül, csakúgy, mint a kiadó maga, amely stratégiai terjeszkedést követően a magazin, online és nyomdai területek mellett a rendezvény, könyvkiadás és lapterjesztés terén, együttesen mintegy 60 százalékkal emelte forgalmát, miközben a profit is közel megháromszorozódott. A jövőben új feladata mellett Papp a Medialog előfizetés-terjesztési cégben igazgatósági tagi pozíciót is betölt.

További karrier híreket Egyről kettőre rovatunkban olvashatnak. 

Menedzsment Fórum 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!