2p

Alig egy év alatt több milliárd forintot mosott tisztára egy bűnözői csoport, amely adót is csalt külföldi állampolgárok neve alatt futó társaságok nevében. Hat ember előzetes letartóztatásba került - számolt be a csaknem fél évig tartott nyomozás adatairól a vámőrség szerdai fővárosi sajtótájékoztatóján.

Egy budapesti jogtanácsosi iroda vezetője anyagi ellenszolgáltatásért román állampolgárok nevében 3-4 fővárosi, általa fenntartott üres irodába gazdasági társaságokat alapított és jelentett be az adó megfizetésének megkerülése érdekében, illetve jelentős adótartozással rendelkező cégeket íratott a cégek nevére egy bűnözői csoport kérésére - mondta Kanta Tünde ezredes.

A Vám- és Pénzügyőrség Országos Parancsnokságának (VPOP) bűnügyi igazgatója hozzátette: a gyanúsítottak szlovák, német, holland, osztrák és lengyel nagykereskedőktől származó számítástechnikai termékeket és eszközöket a fiktív vállalkozások nevében szállították az országba, az áru értékét a valós tevékenységeket nem végző cégek bankszámlájára utalták, s ezek a pénzek végül az elkövetőkhöz kerültek.

A gyanúsítottak mintegy hatmilliárd forint értékben értékesítettek Magyarországon számítástechnikai termékeket, és mintegy másfél milliárd forintnyi ÁFÁ-t nem fizettek meg.

MTI/Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!