Csehországban az eladások legjelentősebb részét egyértelműen a hazai járműgyártónak számító Skoda tudhatja magáénak, derül ki az AAA AUTO felméréséből. A vállalat által gyártott típusok évek óta a csehországi eladások 37 százalékát teszik ki. A három legnagyobb számban értékesített használtautó is hosszú idő óta Skoda gyártmány: az első a Skoda Fabia, a második a Skoda Felicia, míg a harmadik a Skoda Octavia.
Hasonló a helyzet Szlovákiában is, ahol a Skoda szintén hazai gyártónak tekinthető. A Szlovákiában értékesített gépjárművek 36 százaléka a cseh példához hasonlóan szintén Skoda gyártmány. A szlovák piac kapcsán Matyas Korínek, az AAA AUTO alelnöke elmondta: “ A koreai Kia vállalat a közelmúltban kezdte meg az autógyártást Szlovákiában, amelynek következtében idővel hasonlóan magas érdeklődés megjelenésére számítunk a használt Kia járművek iránt is.”
Esztergomi gyárának köszönhetően, a japán Suzuki márka rendelkezik az átlagnál magasabb részesedéssel Magyarországon. A legnagyobb számban eladott járművek listájának élén a Suzuki Swift, a Suzuki Ignis és a Suzuki WagonR+ áll.
Lengyelországban több összeszerelő-üzemmel is rendelkező Opel különböző típusai vezetik az értékesítési listát. A legnagyobb számban eladott használtautók listájának első három helyén az Opel Astra, az Opel Vectra és az Opel Corsa állnak.
A fenti fogyasztói viselkedés tekintetében a román használtautó vásárlók sem kivételek, hiszen a vásárlás során legtöbbjük a hazai márkának számító Dacia modelljeit részesítette előnyben. Az AAA AUTO eladási listáinak első helyét a Dacia Logan, a másodikat a Dacia Solenza, míg a harmadikat a Dacia Supernova foglalja el.