2p

Naponta 5 és 6 millió euró közötti összeggel növekedik az Opel vesztesége az autógyár jövőjéről szóló tárgyalások elhúzódása miatt egy német lapjelentés szerint.

A Westdeutsche Allgemeine Zeitung (WAZ) beszámolója szerint a General Motors (GM) és az osztrák-kanadai Magna vezette csoport tárgyalásai továbbra sem vezetnek eredményre. A lap úgy tudja, hogy legkésőbb szeptember közepére határozni kell az Opel jövőjéről, mert a társaság addigra feléli a berlini kormány és az Opel németországi gyárainak otthont adó tartományok által biztosított összesen másfél milliárd eurós áthidaló hitelt, további állami segítségre pedig nem számíthat a cég.

Közben egyáltalán nem biztos, hogy végleges megállapodásra jut a GM és a Magna, amely a dolgok jelenlegi állása szerint az orosz Szberbankkal és a GAZ autógyárral közösen venné át az irányítást az Opelnél, írta a WAZ.

Mostanáig csupán egy szándéknyilatkozatot írtak alá az érintett felek, a GM és a Magna mellett az amerikai pénzügyminisztérium, a német kormány és a tartományi kabinetek képviselői. "Ennek a dokumentumnak azonban nincs jogi kötőereje" - nyilatkozott a lapnak Fred Irwin, az Opel vagyonkezelő társaságának vezetője.

Irwin megjegyzése "azt jelenti, hogy a GM valamennyi érdeklődővel tárgyal" - írta a WAZ. A lap szerint jelenleg a kínai Beijing Automotive Industry Corporation (BAIC) tekinti át az Opel helyzetét a PricewaterhouseCoopers könyvvizsgáló szakembereinek segítségével.

MTI/Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!