A Hertz az elmúlt két évben már 22 százalékkal csökkentette munkaerejét. A most bejelentett létszámcsökkentéssel így 2006 augusztusa óta mintegy 32 százalékkal kevesebben dolgoznak a vállalatnál.
A leépítés minden régiót érint, közölte a 144 országban 29 350 főt foglalkoztató vállalat. A Hertz arra számít, hogy az elbocsátásokkal 2009-ben akár 170 millió dollárt is megtakaríthat, számol be a BBC News.
A gépkocsikölcsönzés azután került nehéz helyzetbe, miután a gazdasági világválság miatt mind a cégek, mind a magánemberek kevesebbet utaznak.