2p

Négyszáz dolgozót küldenek el a Sanyo napelemeket gyártó dorogi gyárából, a leépítést a munkásoknak már bejelentették - tájékoztatta az üzem több, névtelenséget kérő dolgozója az MTI-t.

A gyár személyzeti osztályán a hírt sem megerősíteni, sem cáfolni nem akarták, és közölték, hogy egy-két napon belül sajtóközleményt adnak ki. Az üzemben jelenleg majdnem 1100-an dolgoznak.

Az MTI információi szerint a létszámcsökkentésről egyeztetés kezdődött az üzemi tanáccsal; az elbocsátások augusztus végén kezdődhetnek meg. A leépítés a gyár Solar II-es egységét érinti, ahol a főként Németországba exportált napelemeket gyártják. A napelemmel termelt áram átvételi árának csökkenése magával hozta a kereslet szűkülését, és emiatt csökkentik a termelést.

A Sanyo első magyarországi gyára 1999-ben épült fel a Dorogi Ipari Parkban, ahol légkondicionálókat, mobiltelefon- és kéziszerszám-akkumulátorokat és tölthető elemeket készítettek.

Az üzemet később napelemek összeszerelésére állították át, és legutóbb 2011 márciusában bővítették a Solar III-as gyáregységgel, ahol a világ jelenleg leghatékonyabb napelemmodulját szerelik össze, amelynek energiaátalakítási aránya 21,6 százalék.

A beruházást az Európai Unió és a magyar költségvetés 900 millió forinttal támogatta.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!