2p

Mit remélt Magyarország az EU-tagságtól és mi lett mindebből 20 év alatt?
Devizahitelezés, euróbevezetés, uniós pénzek, kilátások - online Klasszis Klubtalálkozó élőben Medgyessy Péterrel!

Vegyen részt és kérdezzen Ön is Magyarország korábbi miniszterelnökétől!

2024. április 22. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Nem indítanak büntetőeljárást a Siemens volt vezetője, Heinrich von Pierer ellen a német nagyvállalatnál kipattant megvesztegetési ügy kapcsán - közölte pénteken a müncheni államügyészség. Azt azonban továbbra is vizsgálják, hogy von Pierer a felügyelő bizottság elnökeként nem követett-e el szabálytalanságokat.

Heinrich von Pierer 1992 és 2005 között volt az igazgatótanács elnöke, majd 2007 tavaszáig a felügyelő bizottság élén állt. Több korábbi Siemens-menedzser is megvádolta azzal, hogy annak idején tetemes vesztegetési pénzek kifizetésére adott utasítást. Von Pierer több ízben is cáfolta ezeket a vádakat.

A müncheni főügyészség mintegy 270 korábbi és jelenlegi alkalmazottja ellen kezdeményezett eljárást azzal a gyanúval, hogy közreműködtek az immár több mint egymilliárd eurót kitevő megvesztegetési ügyletekben.

Az eddigi vizsgálatok kiderítették, hogy a korrupciós botrány a Siemens szinte valamennyi területére kiterjedt, s számos külföldi országban került sor vesztegetési pénzek kifizetésére. A vizsgálatokból, melyeket a Siemens jelenlegi vezetősége kezdeményezett, április végén hoztak nyilvánosságra részleteket.

A Siemens felügyelő bizottsága elhatározta, hogy kártérítési igényt támaszt a cég korábbi vezetőivel szemben, akiket megítélése szerint legalábbis, közvetett felelősség terhel a történtekért. Az említett belső vizsgálat szerint a korrupció következtében a Siemenst 1,6 milliárd eurós kár érte.

MTI/Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!