2p

A Waberer's csoport 50 százalékról 100 százalékra növelte részesedését a Csepeli Szabadkikötőt társprivatizáló Multicont Zrt.-ben és ezzel 49,5 százalékos ellenőrzést szerzett a logisztikai létesítmény felett - közölte a társaság csütörtökön.

A Waberer's a Multicont 50 százalékát már 2006-ban megvásárolta, most a Raaberlog Kft.-nél maradt részesedésre tett eredményes ajánlatot. A vételárat a felek üzleti titokként kezelik. A Csepeli Szabadkikötő üzemeltetési és haszonélvezeti jogait egyenlő arányban gyakorolja, fejlesztését közösen végzi a Waberer's és az Erdért Zrt.

A privatizációban részt vevő cégek 13 milliárd forint értékű fejlesztést vállaltak a szabadkikötőre, hat éves futamidővel. Ebből a Waberer's és az Erdért 8,5-9 milliárd forintnyit már megvalósított. A fejlesztés célja a szabadkikötő alaptevékenységének visszaállítása. A területen trimodális logisztikai központ épül, azaz a közúti, a vasúti és vízi árufuvarozást egyaránt kiszolgáló infrastruktúra mellett raktárakból áll az objektum.

Egy 10 ezer négyzetméter alapterületű új raktárcsarnokot már átadtak bérlőjének. Épül a Ro-Ro terminál, ahol a kamionok felhajthatnak a speciális uszályokra, hogy vízi úton folytassák útjukat. Ezzel egy időben mederkotrási munkálatok folynak. Idén ősszel átadnak egy második, 15 ezer négyzetméteres raktárcsarnokot, 2009-ben pedig további kettőt, összesen 21 ezer négyzetméter alapterülettel. Folyamatban van a partfal-felújítás, és a belső úthálózat kiépítése is.

A Csepeli Szabadkikötő a privatizáció évében 150 milliós veszteséget termelt, az új tulajdonosok irányítása mellett az első teljes üzleti évben már 427 millió forintos pozitív üzemi eredményt könyvelt el, az értékesítés nettó árbevétele pedig csaknem tízszeresére nőtt.

MTI/Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!