2p

Három világcég került hatósági vizsgálatok fókuszába, ezek könnyen lehet, hogy súlyos pénzügyi szankciókkal zárulnak.

A német versenyhivatal vizsgálatot indíthat a Lufthansa ellen, amely az Európai Bizottság vizsgálatának kimenetelétől függ, áll az Equilor reggeli hírlevelében.
 
 
A Bizottság a légitársaság jegyárainak emelkedését monitorozza, mivel a csődbe jutott és a Lufthansa által részben megvett Air Berlin után monopolhelyzetbe kerülthetett a légitársaság bizonyos németországi útvonalakon. Az Air Berlin járatainak kiesése a német belföldi járatoknál átmeneti kapacitáshiányt és egyben áremelkedést jelentett. A belföldi, rövid távú járatok jegyárai szeptember vége és november eleje között átlagosan 26 százalékkal drágultak, míg ez a hétvégékre vetítve közel 40 százalékos volt. Az elsőosztályon még nagyobb áremelkedést lehetett tapasztalni, ugyanis a München Düsseldorf járatoknál 300 százalékos volt az árváltozás. A jegyárak emelkedésével a légitársaság működése jelentősen javulhat, ez is magyarázza a Lufthansa árfolyamának emelkedését, amely az elmúlt két hónapban 22 százalékot menetelt, ezzel pedig a legjobb teljesítményt nyújtotta a DAX tagok közül.
 
 
A Reuters értesülése szerint a német adóhatóság házkutatást tartott a Volkswagen pénzügyi igazgatójának, az elnökénekés a HR vezetőjének irodáiban. Az autógyártó szerint a hatósági akció a cég fő munkaügyi képviselőjének, Bernd Osterlohnak az ügyével függhet össze. Osterloh-val szemben hűtlen kezelés gyanúja merült fel és a braunschweigi hatóság már múlt hét pénteken elrendelte a vizsgálatot.

Az amerikai nemzetközi kereskedelmi bizottság vizsgálatot indított az Apple-lel szemben bizonyos szabadalmi jogok megsértésének gyanújával. Az Aqua Connect és a Strategic Technology Partners még október 10-én kezdeményezte a vizsgálat elindítását az amerikai bizottságnál. Amennyiben a vizsgálat során a szabadalmi jogsértés bebizonyosodik, úgy bizonyos típusú Mac számítógépek, iPhone-ok, iPad-ek, iPodok és Apple TV-k importját tilthatják be. Az Aqua szerint az Apple megsértette a távoli asztal elérésére és a képernyő megosztásra kifejlesztett szabadalmát, ugyanakkor az Apple azt mondja, hogy ezek a funkciók csak MacOS és iOS rendszereken tudnank futni, így az importtilalom az Aqua-t is érzékenyen érintheti, írják az Equilor elemzői. 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!